VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1914
Horváth Cyrill: Három "középkori" versezet
12 9 In festő omnium sanctorum dominj“ be van fejezve; utóbb a végén üresen maradt papirosra még két levélnyi szöveget írtak : a mai 437—438. levelet és a mai 451-iket; idővel a mai 437—438. sz. elmozdult a helyéről s a mai 437. és 439. lap közé ékelődött, de úgy, hogy közbefurakodásával derekán kettévág egy imádságot, mely a mai 436. lapon kezdődik és a mai 439. lapon folytatódik . . . A verses zsoltár tehát kétségkívül utólag járult a codex- hez, még pedig, mint Szilády gondolja, XVII. századi kéz által, mely, úgy véli, Bornemisza Péter Énekes könyvének (Detrekoe várába. 1582) CXV. és CXVI. leveléről írta be a KeszthelyiC üresen hagyott lapjára (B. M. K. T. I. 381. 1.) Annyi bizonyos, hogy a versezet hellyel-közzel eltérő szöveggel megvan Bornemisza id. helyén; de megvan már élőbbről is a prot. énekeskönyvekben: a Váradi-ban (1566 ) és Szegedi Gergely ében (Debr. 1569. 52—54. 1.), ennélfogva protestáns eredete nem tartozik a lehetetlenségek sorába. A verses dolgozatnak karaktere tagadhatatlanul protestáns. Középkori katholikus bibliafordítóink félénk ragaszkodással követték a Vulgata szövegét s még a legszabadabb zsoltár- fordítás — a KeszthelyiC prózai zsoltárai — sem merészkedik a betoldások mezejére. A szabad fordításoknak — helyesebben: a verses paraphrasisoknak, a zsoltárok önálló át- és feldolgozásának áramlatát, amelynek egyik képviselője Luther volt, a protestantizmus honosítja meg az irodalomban. A „zsoltár4 címet viselő ének, amelynek végén is el van mondva, hogy „Szent Dávid írta ezt dícséretiben, az ő könyvének ennyedik- annyadik részében“ stb., és amely néha elég jól követi az eredetit, de többnyire meglehetősen szabadon bánik el vele, gyakran pedig alig tartalmaz belőle valamit: protestáns termék, annak az iránynak szüleménye, amely a helyes értelem, a szellem nevében hadat üzent a betűnek és a szavakhoz való ragaszkodásnak. A KeszthelyiC verses zsoltára ezeknek a dicséreteknek édes testvére írója, mint a kezdődő protestantizmus emberei közül Batízi András, Tordai Benedek, Siklósi, Battyáni Orbán, Szegedi Gergely és mások, még a Vulgátából dolgozik, de nem ragaszkodik a textushoz: be-betold egyet- mást a szövegbe, így a 3. vers-szakban: Therwijnnek Reite- ghesethul (14.—s.); az 5. vers-szakban: Jesus Cristus eg’ Igassag kernykoz Tegedet Paysul semyt ne fel’ az eyely hi/tetlen Rettegesekthul (vö. Scuto circumdabit te veritas eius: non timebis a timore nocturno); a 6 vers-szakban: Dely erdeghthul Vaksagthul (vö. daemonio meridiano); a 13. vers-szakban: Merth uz Therwen ees a: Bunec The raytad nem Vralkodnak; a 14. vers-szakban:
