VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1914
I. Adatok az intézet történetéhez
17 katonaság, mely a helyiségeket több mint egy hónapon át részint irodának, részint beszállásolás céljaira használta; mindent tisztogatni és fertőtleníteni kellett. Szeptember 15., 16. és 17. napján megejtettük a beírásokat. Régi növendékeink a szokásos arányokban tértek vissza; de az első osztályokba jóval kevesebben kívánkoztak, mint az utóbbi esztendőkben. Az iskolai év elején és az évközben igazolás mellett fölvett tanulók száma 598; ezek közül nyilvános tanuló volt 584, magántanuló 14, vagyis a tanulók létszáma a múlt évihez (610+35) képest 37-tel fogyott. Magát az iskolai évet a kath. növendékek „Veni Sancte“-ja után szeptember 29-én nyitottuk meg ünnepiesen. Az igazgató utalt beszédében a nagy eseményekre, melyek szinte kézzel fog- hatóan mutatták meg, mik az ember legértékesebb tulajdonságai, és vallásosságra, férfias önfegyelmezésre, hazafiságra s munkaszeretetre serkentette az ifjúságot. Majd fölolvastuk s magyarázatokkal kisértük az iskolai rendtartás szabályait. A megnyitás után az osztályfőnökök szétválasztották a párhuzamos osztályokba sorolt növendékeket, elrendezték osztályaikat s kihirdették a leckerendet. A tanítás a rendes tárgyakból október 1-én, a rendkívüliekből október hó 5-én kezdődött és íz engedélyezett szünetek kivételével május 22-ig, illetőleg a re^c kívüli tárgyakból ugyanezen hó 19-ig akadálytalanul és rendesen tartott. Az évzáró os+ályvizsgálatokat a Vili. osztályban május hó 10—-11., a többi osztályokban május 23.- v29., 31. s június 1. és 2. napján tartottuk. -A hittani vizsgákat a Vili. osztályban május 10-én, a többi osztályban ugyané hó 25. és 26. napján ment végbe. A kath. tanulók vizsgálatain dr. T r i k á 1 J ó z s e f, egyet, tanár, érseki biztos, az izraelitákéin a Vili, osztályban dr. HevesiSimon főrabbi, a többi osztályokban- a.z-.izr. hitközség oktatási ügyosztályától kiküldött biztosoK elnököltek. A rendkívüli tárgyak vizsgálatai május 6-án, 10-én és 19-én, az évvégi magánvizsgálatok május 7—8., 27-28. és június 4—5. napján voltak. 3. Az ifjúság erkölcsi és hazafias érzülete. Ama célok között, melyeket intézetünk szolgál, a legfőbbek egyike, hogy növendékeinket fegyelmezett életre neveljük. Ép ezért az igazgatóság és a tanári kar különös gondot fordított rá, hogy a tanulókban a valláserkölcsi érzést, a komoly, férfias gondolkodást, az önfegyelmezésre való törekvést mind szoktatással, mind okia- tással fejlessze és ápolja. Az ifjúságnak erkölcsi és fegyelmi magatartása általán az egész éven át meg is felelt a követelményeknek; nagyobb vétség pedig, amely szigorúbb intézkedéseket kívánt, alig fordult elő. A róm. kath. tanulók, mint az előző években is, vasár- és ünnepnapokon — a karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepek kivételével — az igazgató és megbízott tanárok felügyelete mellett a 2 VIII. kér. főreál.