VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1913
IV. A könyvtárak és szertárak gyarapodása
41 terembe vagy szertárba visz, mely méreteinél s berendezésénél fogva még sokáig alkalmas lesz a szaporulat befogadására. A helyiségek világítására csupán izzólámpákat alkalmaztunk, ezek ugyanis, véleményünk szerint, jobban megfelelnek ilyen kisebb termekben, mint az ívlámpák. Az utóbbi időben tantermek világítására igen elterjedtek az u. n. reflex-világítású lámpások, ez a berendezés azonban jelentékeny fényveszteséggel jár és az áramfogyasztás szempontjából kevésbbé mondható gazdaságosnak. A tanterem világítását három csillár látja el: egy egyágú az előadóasztal és két háromágú a padok felett. Az utóbbiak közvetlenül a mennyezet alatt elhelyezett három rövid karból állanak, melyeknek mindegyike egy-egy 100 gyertyafényű, homályos üvegű fémszálas izzólámpát hord, felettük a mennyezeten pedig fehér zománcos reflektor-lap van elhelyezve. Ez a szerkezet igen kellemes diffúz és elég intenziv fényt szolgáltat és jó oldala, hogy a lámpák közül külön egy-egy, vagy kettő is felcsavarható, amint gyengébb vagy tompított világosság kívántatik. Az előadóasztal felett kissé alacsonyabban egy 200 gyertyafényű, homályos üvegű lámpa van elhelyezve fém-reflektorral; a szertárt két ugyanolyan csillár világítja meg, mint a tanterembeliek. A dolgozóban a két asztal fölött már csak egy-egy, kétágú közönséges csillár van, 50—50 gyertyafényű homályos izzólámpával, mivel áramkimélés szempontjából ez a fölszerelés itt gazdaságosabb. Ugyanis alacsonyabban elhelyezve a lámpák az asztalokra (mert többnyire csak ezeken folyik a munka) elegendő világosságot árasztanak, ha csak egy asztalon dolgozunk, elég csupán annak a csillárját felcsavarnunk. Azonkívül egyes helyeken még a falon is vannak konnektorok (pl. a mérlegállványnál) lámpák részére. A villamos világítással egyidejűleg az előadóterembe és a dolgozóba új kisérleti kapcsolótáblát szereztünk. E táblák megválasztásában a lehető legnagyobb egyszerűségre és áttekinthetőségre törekedtünk, hogy használatukat a tanulók könnyen megtanulják. Kívánatosnak látszott, hogy a kapcsolótáblát ne komplikálják fölösleges vagy aprólékos alkatrészek, de a készülék viszont a kísérletezésnél előforduló mindenféle esetre használható legyen. E végből számos kapcsolótábla felől tájékozódtunk, olyanokról is, melyek külön megrendelésre, úgyszólván egyéni terv szerint készültek, s olyanokról, melyeket speciális cégek általános típusként gyártanak. Választásunk végre is a M. Kohl-féle típusra esett. Az előadóterem kapcsolótáblája a városi egyenáram három vezetékére van kapcsolva (-f-220, —|—110 és 0 volt), és mivel gyakran előfordul, hogy egyszerre két, egymástól függetlenül szabályozható nagyobb intenzitású áramkörre van szükség, két független, szabályozható áramkört tartalmaz. A jobboldali áramkör 110 volt feszültségű és 30 ampére-ig terhelhető. Az áramszabályozást 36 ohmos Weinhold-féle kétkarú ellenállás teljesíti, melynek fokozatai 0.1 ohmtól a szokásos módon haladnak fölfelé s a kapcsoló- táblán az illető kontaktusoknál fel vannak jegyezve. A baloldali áramkör egy átkapcsoló segítségével mind 110, mind 220 volt feszültségre kapcsolható; szabályozó ellenállása 48 ohm és 20 ampére-ig megterhelhető. A gyakran használatos és finomabb szabályozásra való segédellenállásokat, melyeknél a kontaktus a tekercs mentén csúsztatható s ezáltal az ellenállás folytonos módon változtatható, egyszerűség okából mellőztük, mivel ezeket szükség esetén a dolgozóasztalon lehet az eszközökhöz kapcsolni. Végre: a két áramkör mindegyike egy-egy külön ampére-métert tartalmaz, voltméterük pedig közös. A kétkaros áramszabályozó előnyei ismeretesek: egyrészt az áram mind a nagyobb, mind a kisebb ellenállásokkal szabályozható (finomabban beállítható), másrészt az ellenállás a kisérleti eszközzel nemcsak sorosan, hanem részben sorosan, részben parallel kapcsolható; más szóval: az ellen
