VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912

Birkás Géza: Racine és az újabb francia kritika

---------------------------------------------------------------------------------—■— -----------Racine és az újabb francia kritika,

Racine a francia irodalom egyik legrejtélyesebb alakja. Egyéniségéről és költészetéről két és félszáz év óta a legellentétesebb vélemények alakultak ki és kerültek forgalomba. Már kortársai két npgy táborra oszlottak, megvoltak a maga lelkes pártfogói, kik nagy buzgósággal védelmezték a támadások ellen s fanatikus ellenségei, kik mindent elkövettek drámáinak megbuktatására és jellemének befeketítésére.1) Fő pártfogója maga XIV. Lajos király volt, aki bizalmas környezetébe fogadta, fényes fizetésben és jövedelmekben részesítette, versaillesi palotájában lakosztályt adott neki és 1677-ben udvari történetírójává nevezte ki. Igen jó viszonyban volt Colbertal, aki irói pályája kezdetén a királyi adományokat közvetítette számára s Boileauval együtt később gyakran meghívta sceauxi kastélyába. Colbert egyik veje, Chevreuse herceg Port-Royalban tanulótársa volt s élete végéig fenntartotta vele a barátságot. A nagy Condé is lelkes bámulója és védelmezője volt. Chantillyi kastélyában gyakran látta vendégül és szeretett vele irodalmi kérdésekről vitatkozni. A kor nagy írói közül Boileauval és Lafontaine-nal állott bizalmasabb barátságban. Buzgó pártfogói voltak azonkívül korának híres és befolyásos előkelő asszonyai, mint Henriette d’Angleterre, Fülöp orléansi hercegnek, XIV. Lajos fivérének fiatalon elhalt felesége, kinek „Andromaque“ című tragédiáját ajánlotta, Mme de Montespan és nővérei: Marie-Madeleine de Rochechouart és Mme de Thianges, azután Mme de Sévigné szellemes unokahuga, Mme de Coulanges és végül Mme de Maintenon. Különösen sokat köszönhetett az utóbbinak, aki a királynál gyakran közbenjárt érdekében s kinek kérelmére „Esther“ és „Athalie“ című tragédiáit írta.

Azonban ellenségei is nagy számban voltak. Ármánykodtak ellene elsősorban a sikereire irigy drámaírók: Boyer, a Corneílle-fivérek, Pradon, Bour- sault és Le Clerc és általában a régi nemzedék írói, akik Corneille bámulatában nőttek fel. Ménage, ki annak idején a Rambouillet-palotában olyan nagy szerepet játszott s kinek szalonja a XVII. század második felében a régimódi írók és kritikusok gyülekező helye volt, Racinenak is, Boileaunak is esküdt ellensége volt. Hasonló szellem uralkodott Mme de Scudéry és Mme de Pelissari szalonjaiban, melyeknek Ménage, Cottin, Chapelain, Fontenelle, Gilles Boileau, a kritikus fivére, Quinault, Benserade, Perrault és Tallemant des Réaux voltak rendes vendégei. E Racine-ellenes írók uralkodtak a Francia Akadémiában is és hosszú ideig meg is akadályozták Racine bejutását. Voltak ellenségei a főrangú világban is, mint például Nevers herceg, Bouillon hercegné, Mme Deshouliéres, Mme de Sévigné s még többen. Racine mindé támadások ellen hevesen, kíméletlenül védekezett, nem válogatott az eszközökben.

Két táborra oszlanak Racine kritikusai azóta is. Kialakult két ellentétes felfogás, melyek mindegyikének vannak még jelenleg is képviselői. Az egyik felfogás szerint Racine érzékeny, finom, gyengéd, szelíd, vallásos lélek volt, királyának és az egyháznak hűséges, alázatos szolgája, jó családapa és szei) Deltour: Les ennemis de Racine, Paris 1859 (e mű azóta hat kiadást ért).