VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912
VI. Jelentés az ifjúsági egyesületek működéséről
fcál.lK «ülltOMlIi - ■.---------—-------------------------------------53 20. Azon esetben, ha az egyesület az alapszabályokban meghatározott célt és eljárást illetőleg hatáskörét meg nem tartja, az, amennyiben további működése által az állam, vagy az egyesületi tagok vagyoni érdeke veszélyeztetik, a m. kir. kormány által haladéktalanul feífüggesztetik s a felfüggesztés után elrendelendő szabályos vizsgálat eredményéhez képest végleg fel is osz- lattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpontosabb betartására különbeni feloszlatás terhe alatt köteleztetik. Budapesten 1912. november 10. Dr. Nyilasi Lajos, az önképzőkör e. i. vezetője 177.395. szám. Jóváhagyom. Budapest, 1912. december hó 27. A miniszter rendeletéből: Boncz s. k., miniszteri tanácsos. Dr. Horváth Cyrill, igazgató. A kör alakuló ülése 1912. szeptember 15-én volt, mely alkalommal a vezető tanár kijelölte a tagoknak a munkálkodás irányát és egymás tevékenységének tárgyilagos méltatására buzdította az ifjakat. A rendes tagok száma: 58, a pártoló tagoké 36. A tisztikar következőleg alakult meg, az igazgató és vezetőtanár előzetes hozzájárulásával, a tagok választása útján : ifjúsági elnök: Radó Sándor Vili. o. t., alelnök: Földi Zoltán Vili. o. t., első titkár: Langer Géza VIII. o. t., másodtitkár: Löffler Ferenc VII. o. t., pénztárnok: Haller Ödön VII. o. t., könyvtárnok: Vámos Mór VIII. o. t., ellenőr: Berger Pál VII. o. t., főkönyvtárnok : Vámos Mór Vili. o. t., másodkönyvtárnok: Crha Gyula VII. o. t. A körnek volt 1 alakuló, 10 rendes, 2 dísz- és egy záró ülése. Ezeken volt 19 szavalat, bírálatra került 17 eredeti költemény, 12 irodalmi, 3 művészeti, 4 természettudományi értekezés, felolvasás, illetve szabadelőadás formájában. Volt ezenkhül 14 zeneszám, melyeket az illető zeneszerzőről szóló ismertetés előzött meg. Meg kell még külön emlékeznünk mint úttörő vállalkozásról a folyó év január 6-án rendezett irodalmi matinéról, amelynek kiemelkedő száma volt egy székelyföldi betlehemes játék bemutatása és Shakespeare Julius , Caesar- jából az Antoniusz-féle nagy jelenetnek jelmezekben való előadása. Általában a kör munkássága felölelte az iskolai életnek minden ágát, nem véve ki a zenét sem. A hirdetett pályázatok eredménye a következő: 1. Mi a nemzeti szellem? Jutalma a Magyar Országos Szövetség adományából 20 K. A jutalmazott mű szerzője Antal István VII. o. t. 2. 1 r o d a 1 o m t ö r t é n e t i értekezés: 1. díj 20 K. II. díj 10 K. A 20 K jutalomra méltó művet Földi Zoltán VIII. o. t. írta. 3. Történeti értekezés: Parasztmozgalmak hazánkban. A 20 K jutalmat Földi Zoltán VIII. o. t. kapta. 4. Német műfordítás: Uhland, Graf Richard ohne Furcht. Jutalma 10 K, melyet Perl Béla VII. o. t. nyert el. 5. Francia műfordítás: La chanson de Roland. 28. és 29. f. A 10 K jutalmat nyert mű szerzője Perl Béla VII. o t.