VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912
I. Adatok az intézet történetéhez
2. Az 1912/1913. iskolai év kezdete és lefolyása A tanári testület augusztus hó 31-én tartotta meg alakuló értekezletét, amely után a javító- és pótlóvizsgálatokat, d. u. pedig a különbözeti vizsgákat tartottuk. Javító vizsgálatra egy tárgyból 57, két tárgyból 15 tanuló jelent meg; az előbbiek közül 49, az utóbbiak közül 13 tette le sikerrel a vizsgálatot. Pótlóvizsgálatra 1 tanulót bocsátottunk: felsőbb osztályba fellépett. Különbözeti vizsgálatra összesen 20 tanuló jelentkezett és soroztatott a vizsgálat sikeréhez képest a megfelelő osztályokba. A tanulók rendes felvétele június hó végén és folytatólagosan szeptember hó 2., 3. és 4. napjain ment végbe. Az iskolai év elején és az évközben igazolás mellett fölvett tanulók száma 599; ezek közül nyilvános tanuló 585, magántanuló 14. A tanulók létszáma tehát a múlt évihez képest szaporodott. Az alsó négy osztály mellett egy-egy párhuzamos osztály s így összesen 12 osztály volt az intézetben. Az iskolai évet szeptember hó 6-án az intézet dísztermében nyitottuk meg ünnepiesen. Az igazgató ez alkalommal munkára, erkölcsösségre, nem szavakban nyilatkozó, hanem egész életünket irányító emberszeretetre, vallásosságra és hazafiságra serkentette az ifjúságot; majd fölolvastuk s magyarázatokkal kisértük az iskolai rendtartás szabályait. A megnyitás után az osztályfőnökök szétválasztották a párhuzamos osztályokba sorolt növendékeket, elrendezték osztályaikat s kihirdették a leckerendet. A tanítás a rendes tárgyakból szeptember hó 7-én, a rendkívüliekből szeptember hó 15-én kezdődött és az engedélyezett szünetek kivételével június hó 3-ig, illetőleg ajrendkívüli tárgyakból ugyanezen hó 5-ig tartott. Szeptember 24-től október 11-ig Holies Ödönt, aki a székesfővárosi tanács intézkedése folytán Münchenben játéktanfolyamon vett részt, Holies Gábor tornatanító helyettesítette. Január 11-től február 12-ig dr. Toborffy Zoltánt tartotta távol az iskolától a családjában előfordult ragályos betegség. Ugyanő május közepén külföldi tanulmányútra ment, amelyről csupán a jövő isk. évre szándékozik hazatérni. Helyettesítéséről mindkét ízben a szfőváros tek. tanácsa gondoskodott és óráinak ellátására az első alkalommal Balassa Géza, a második esetben Sarbó Vilmos oki. tanárt rendelte az intézethez. Az iskolai évzáró osztályvizsgálatokat a VIII. osztályban május hó 13., 14. és 15. a többi osztályokban június hó 9—17. napjain tartottuk. Ugyancsak június havában a tanulók szabadkézi és geometriai rajzaiból kiállítást rendeztünk, amely az egész évi munkálkodást felölelte. A hittani vizsgálat a VIII. osztályban május hó 10-én, a többi osztályokban június 6. és 7. napjain ment végbe. A róm. kath. tanulók vizsgálatain dr. Trikál József egyet, magántanár, érseki biztos, az