VIII. kerületi községi főreáliskola, Budapest, 1912

Birkás Géza: Racine és az újabb francia kritika

11

igazi kritikus higgadtsága, fegyelmezettsége és tárgyilagossága teljesen hiányzik. Rokoni kötelékek fűzik Racinehoz s mégis épen az ellenkező végletbe esik bele, mint azok, kik Racinet túlságosan eszményítették. Nagyon kegyetlen és igazságtalan iránta. Mint költőt nagyra becsüli, mint embert azonban igyekszik felruházni minden elképzelhető rossz tulajdonsággal. Szerinte Racine erőszakos, vad, pénzsóvár, álszenteskedő, szárazlelkű, szeretetre, gyengédségre és barátságra képtelen ember volt, kinek minden szava és cselekedete mögött önzés és színlelés lappang. Tragédiáinak hősei is csupa vérszomjas fenevadak, mint ő maga. M. F. munkája tehát tele van túlzásokkal és paradoxonokkal, az az érdeme azonban megvan, hogy ismét felbolygatta a Racine-kérdést és heves támadásaival egyszersmindenkorra eloszlatott néhány balvéleményt.

Ámde lássuk közelebbről magát a könyvet ! Két részre oszlik: La préparation d’un Racine és Ce que fut Racine. Áz első részben, ahelyett hogy megállapítaná a költő pontos családfáját, megírja családjának és szülőföldjének fantasztikus és zavaros történetét, melynek olvasásába egészen belekábul a fejünk. Taine módszerét követi, aprólékos részletességgel elénk állítja azt a környezetet, melyből Racine kikerült, de beleesik Taine követőinek hibájába: önkényesen, képzeletétől vezérelve megalkot egy milieut, melyben teljesen elvész az egyén. Nagykomolyan kutatja, mennyi a költőben a germán s a kelta, illetve római vér, s mindegyiknek minő nyilvánuiásai jelentkeznek nála. Atyai ősei állítólag latinok voltak, jelentéktelen, vakbuzgó, korlátolt, de művészi hajlamú „kis emberek“1) anyai ősei, a Sconinok ellenben hatalmas, szép, erőteljes germánok. Az utóbbira nincsen tulajdonképen más bizonyítéka, mint Sconin2) név etimológiája, tehát egy nagyon bizonytalan ingatag valami3) s mégis nagy súlyt helyez arra, hogy Racine ereiben anyjától örökölt germán vér folyt s ebből magyarázza heves, erőszakos természetét. A Le terroir d’origine, La-Ferté-Milon d’autrefois és La vie milonaise című fejezetekben részletesen megrajzolja szülővárosának, La-Ferté-Milonnak és Valois tartománynak múltját. Valois szerinte az epikus költészet tipikus földje volt, itt születők meg a chanson de geste-ek és a tragédiák, itt keletkezett a gótikus stil. Néha úgy tünteti fel, mint valami különös, Isten-áldotta tartományt, néha pedig egy kalap alá vonja Artois-val, Normandiával, Burgundiával, melyek épen olyan „epikus területek", mint Valois. E tartományból került ki Calvin, Robespierre, Dumas pere és Jules Verne. Nagy túlzás azt mondani, hogy a chanson de geste-ek idézték elő a keresztes hadjáratokat. Azt sem tudjuk, minő alapon állítja, hogy Attila a magyarországi legendákban szentként szerepel.

Racine szülővárosa La-Ferté-Milon erényes, komor, papi város volt, környékét Racine idejében hatalmas erdők, nagyszerű középkori műemlékek és romok borították. Lakói büszkék voltak gallo-román eredetükre és városukra, mely mindig meg tudta őrizni a maga függetlenségét s nem vegyült össze a vidéken, falukban lakó germán eredetű lakossággal. Ebből magyarázza szerzőnk Racine gőgjét, melyet némely kortársai szemére hánytak. Sőt még tovább megy és tragédiái hőseinek fölényes, büszke modorát is erre vezeti vissza (65. 1.).

Bajazet és Athalie című tragédiáit is a költőnek gyermekkori benyomásaival magyarázza. Eddig úgy tudtuk s ez a magyarázat kielégített bennünket, hogy, mint maga Racine Bajazet előszavában mondja, tragédiájának meséjét Cézy gróf, konstantinápolyi nagykövet elbeszéléséből merítette. M. F.-t e magyarázat nem elégíti ki. íme az ő magyarázata: „le Valois se flattait. . . d’avoir fourni les suprémes titulaires de l’empire latin d’Orient. En effet,

P Autour d’un R. ignoré, 121 — 138. 1.

2) U. o. 138—163. 1.

3) „Saconin, au moyen-áge Saconi, remonte clairement á un type Sacconiacus: rien de germanique lá-dedans en tous cas.“ Antoine Thomas nézete, id. Lanson: Racine retrouvé 180 1.