Református fögimnázium, Budapest, 1920

Petri Elek

PETRI ELEK

(1852. XI 29. v- 1921. II1/3.)

Ebben az iskolai évben is súlyos veszteség érte iskolánkat. 1921. március 3-ikán délután 2 órakor villámgyorsan járta be az egész Budapestet a szomorú hir, hogy Petri Elek, budapesti kálvintéri lelkész, a dunamelléki ref. egyházkerület püspöke meghalt. — Azelőtt néhány nappal véltük a hirt, hogy az operáció után nagy betegünk állapotában javulás állott be, s örvendező reménységgel vártuk az újabb kedvező híreket, amikor egyszerre — mint derült égből a villámcsapás — a halál hire jött meg. A karácsony estéjén megbetegedett püspökünk családja hiában követett el minden emberileg megtehetőt a drága beteg megmentésére, már senki sem segíthetett rajta más, csak az Isten, aki megelégelvén hűséges szolgája szenvedéseit, örökre megszabadította őt minden földi bajtól s magához szólította...

Egész életében maga a szeretet és szelídség megtestesülése volt. Nem hisszük, hogy lett volna valaki, aki, ha hozzáfordult tanácsért, segítségért, legalább egy biztató, vigasztaló szót ne kapott volna tőle, s lelke melegségéből valamit ne vitt volna magával. — Főgimnáziumunk pedig hosszú időn keresztül élvezte készséges, érdeklődő és támogató segítségét,. * '

Fiatal theologiai tanár korától kezdődőleg szinte családi tradícióképpen vette át egykori nagy elődjétől, apósától, Török Páltól a budapesti református főgimnázium iránt való nagy, nagy szeretetét. Mikor pedig pesti pap lett, s igy a gimnázium fenntartó testületének lelkész- elnöki lisztét is ő töltötte be, egyik legbuzgóbb vezető munkása lett ennek az intézetnek, s érdeklődő figyelmét nem kerülte el a legkisebb dolog sem. Főpásztori minőségében is különös gonddal őrködött azon, hogy mindenek ékesen és szép renddel menjenek ebben a mi nevelő intézetünkben. Nyíltan és mindig váltig hangoztatta a tanári testület előtl is,, s az ifjúság előtt is, hogy a gimnázium nevelő-intézet és nem szakiskola, s a legfontosabb életcélja az, hogy egészséges testű és tisztalelkü, jellcmes embereket adjon a hazának és az egyháznak. Évenként legalább egyszer meglátogatta az iskolát, s szennnellátha- tőlag jól érezte magát a tantermekben, szívből örült a gyermekek testi és lelki épülésének.