Református fögimnázium, Budapest, 1918-1919

I. Iskolánk multja - II. Iskolánk az 1918/19. és 1919/20. tanévben

4 iák a tanárok és tanulók közé a bizalmi rendszert s majdnem tétlenül kellett néznünk az iskolai rend és fegyelem felbomlását; eltörülték az osztályzatokat, vizsgálatokat, érettségi vizsgálatot s komoly előkészüle­tek történtek a proletárdiktatúra céljainak megfelelő iskolai reformok keresztülvitelére, amik azonban már nem valósulhattak meg. Az 1919—20. évben, amelyet az előzök után a nemzeti ébredés évének mondhatunk, iskolánk életében ds az újjáteremtés munkája in­dult meg és folyt több-kevesebb sikerrel. Nemcsak a szülök és a' tanári testület érezte, hogy nagyon sok a tennivaló, hanem maguk a jobb ér­zésű tanulók is nagy lelkesedéssel fogtak hozzá, hogy társaikat egészsé­ges irányban befolyásolják s hazafias kötelességükké tegyék mindennapi munkájuk becsületes elvégzését s a keresztyén világnézeten alapuló cél­tudatos, igazi magyar nemzeti irányú munkálkodásuk állandóságát. Sajnos, ez csak részben sikerült, mert a fűtési nehézségek s különösen a spanyol járvány miatt hosszú ideig szünetelt nálunk is a tanítás, s részben a megcsonkított esztendő miatt, részben az előző esztendők hiá­nyosságából és terheltségéből következőleg sem tanulmányi, sem fe­gyelmi tekintetben nem volt megfelelő az eredmény. Legjobb osztályunk volt az V. osztály, azután a III. b), II. a), IV. b) osztályok. Egészségi tekintetben elég jó esztendő volt. Tiszti orvosi kitiltás mindössze 4 volt, ezek közül is csak 3 volt maga beteg, 2 vörhenyben, 1 szamárhurutban. Tanulóink közül egyet veszítettünk el, Schreiber Ottmár IV. a) oszt. tanulónkat 1920. április 9-ikén. Áldott legyen emlékezete! — A magyar kormány részéről dr. Pintér Jenő bpesti tankerületi főigazgató úr, mint miniszteri megbízott 1920. május 6., 7., 10., 14. napjain látogatta meg intézetünket; a látogatásban Petri Elek püspök úr is részt vett. A rend­kívül tanulságos látogatás után a május 17-ikén tartott bizalmas érte­kezleten a főigazgató úr a látottak és hallottak fölött teljes elismerését fejezte ki s gazdag tapasztalataiból nagyon hasznos tanácsokat adott. Az ünnepélyes formában megtartott megnyitó és évzáró ünnepélyeken kívül igen szép ünnepélyt rendezett az ifjúság október 6-ikán, március 15-ikén. A béke aláírásának gyászos napján az egyes osztályokban a tanítási órákon fejezték ki hazafias érzelmeiket a tanító tanárok a ta­nulók előtt. Ifjúsági egyesületeink közül ebben az évben is működött az Önképzőkör, Segélyegylet, Zenekör, Sportegylet. Szertáraink és könyv­táraink ebben az évben új szerzeményekkel nem gyarapodtak. Az 1918—19. és 1919—20. isk. évben szives adományaikkal sze­gény tanulóink segélyezéséhez hozzájárultak: Benke János 20 K, Éles József 50 K, Szendrő T. 200 K, Erős Arnoldné 800 K, Domokos Lajos 50 K, Majthényi Béla 1000 K, dr. Nagy Sándor skót missziói lelkész 800 K, Beer Oszkár 300 K, Ruttkay Albert 50 K, Singer Géza 60 K, Haypál Benő budai lelkész 160 K. — Fogadják a nemesszivü adakozók ezen az úton is az intézet hálás köszönetét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom