Református fögimnázium, Budapest, 1917

II. Adatok az 1917-1918-iki iskolai év történetéhez

6 II. Adatok az 1917—18-íkí iskolai év történetéhez. Az 1917—18-iki iskolai évben beiratkozott összesen 789 tanuló. Ebből nyilvános tanuló volt 718, magántanuló 71. Tekin­tettel arra, hogy a múlt évi létszámban (820) az erdélyi menekült tanulók is benne voltak, akiknek nagyrésze évközben visszatért elhagyott iskolájába, ebben az iskolai évben még népesebb volt intézetünk, mint a megelőzőben. A tanulóknak osztályonként, vallás és lakóhely stb. szerint való megoszlásáról az Értesítő XIII. feje­zetében levő statisztika nyújt részletes felvilágosítást. Egészségi tekintetben elég kedvező esztendőnk volt. Tiszti orvosi kitiltás volt összesen: 91. (Ebben a számban benne van az 1 tanuló megbetegedése miatt két alkalommal egészen kitiltott internátusunk is 32 tanulóval). De az összes kitiltottak közül csak 14 volt maga beteg, a többieket csak óvatosságból tiltotta ki a tiszti orvos. A 14 beteg tanuló közül kanyaróban volt: 2, skárlátban: 5, bárányhimlőben: 2, roncsoló toroklobban: 1, hasi hagymázban : 2, hökhurutban: 1 és fültőmirigylobban: 1. Járvány nem volt az intézetben; ilyen címen a tanítást egy napra sem kellett félbe­szakítanunk. Szénhiány miatt a karácsonyi szünidőt mi is meg­hosszabbítottuk február 4-ig, az országos rendelkezések értelmében. Halálesetünk is volt — fájdalom — ebben az esztendőben is. Dúzs Sándor nagyérdemű nyugalmazott tanárunk — akiről Értesítőnk legelső fejezetében emlékezünk meg — életének 83-ik, nyugalomba vonulásának 20-ik évében 1917. október 19-én meg­A) Feljegyzések a mult év történetéből* A beírások eredménye; egészségi állapot, halálesetek; az év kezdete és bezárása; vizsgálatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom