Református fögimnázium, Budapest, 1915

II. Adatok az 1915-1916-iki iskolai év történetéhez

10 6. Március 15. Főgimnáziumunk ifjúságának »Arany Já­nos Önképző Köre« a tanulóifjúság, tanárok, szülők és közönség jelenlétében 1916. március 15-én d. e. 11 órakor intézetünk dísz­termében igen szépen sikerült hazafias emlékünnepélyt rendezett a következő műsorral: 1. Himnusz, énekelte a közönség. 2. Alkalmi dialogus. Irta ifj. Hermann Miksa VIII. o. t. Előadták Weingarten Béla VI. o. t. és Wittenberger Géza VI. o. t. 3. A »Nemzeti dal«-t szavalta Haypál Béla VII. o. t. 4. Makó Zoltán 'VIII. o. t., ifj. elnök al­kalmi beszéde. 5. Meyerbeer: »Koronázási induló« a »Próféta« című operából. Előadták első hegedűn Melczer Géza VII. o. t. és Csapó Dezső VI. o. t., második hegedűn Tímár Mihály V/a. o. t. és Wanner Henrik V/b. o. t., harmadik hegedűn Cardilló Guido VI, o. t. és Szabó Jenő VI. o. t. és zongorán Szilárd Gyula VII. o. t. 6. Taub József VIII. o. t. elmondta »Az ifjúság­hoz« című költeményét. 7. Erkel—Huber: »Hunyadi László«, nagy ábránd, előadták Melczer Géza VII. o. t. (első hegedű), Csapó Dezső VI. o. t. (második hegedű) és Makó Zoltán VIII. o. t. (zongora). 8. Vargha Gyula »Magyar katonákhoz« c. költeményét elszavalta Szabadi Béla VII. o. t. 9. A Rákóczy-zászlót átvette a VIII. osztály. 10. Szózat, énekelte a közönség. 7. Kárpáti ünnepély. 1916. május 1-én d. e. 10 óra­kor a kálvin-téri templomban az egész tanulóifjúság és tanári testűiéi jelenlétében felemelően szép, meleg kis ünnepélyt tartottunk a kárpáti harcok méltatására s a Kárpátok igazi jelentőségének kiemelésére. Az ünnepély sorrendje a következő volt: 1. Himnusz. 2. Dr. Pruzsinszky Pál történelem-tanár beszéde az ifjúsághoz. 3. Szózat. 8. Évzáró ünnepély. Főgimnáziumunk évzáró ünnepé­lye 1916. május 31-én d. e. 10 órakor volt a kálvin-téri templom­ban a tanulóifjúság, tanári kar, fenntartótestület és szülők jelen­létében, a következő sorrenddel: 1. XXV. zsoltár 1 verse. 2. XC. zsoltár 1. verse. 3. Igazgató kiosztotta az ösztöndíjakat és jutal­makat. 4. Dr. Szabó Aladár lelkész izáróbeszéde a fenntartó testület nevében, — és imája. 5. Himnusz. Adományok* Ebben az iskolai évben sem maradtak el azok a jólelkű ada­kozók, akik intézetünket részben szegény tanulók segélyezésére, részben jutalmakra, vagy könyvtárak gyarapítására szánt adomá­nyaikkal fel szokták keresni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom