Református fögimnázium, Budapest, 1914

VII. Ifjúsági egyesületek

66 rendesen a tanárelnök úr tartott, néha vendégeink; így dr. Ravasz László kolozsvári theologiai tanár úr, Gombos Ferenc, ifj. Victor János és Vargha Tamás lelkész urak ; fogadják e helyen is köszöne- tünket szívességükért. A további számok voltak: ének, ima, elbeszélés (fordítás), szavalat és rendesen zene. A gyűlések száma 11. Október 31-én „Reformációi emlékünnepélyt“ rendeztünk, melyen mind a közönség, mind a tanulóifjúság igen nagy számban jelent meg. Tartottunk két szeretetvendégséget a M. E. K. Diák- szövetséggel közösen a budapesti középiskolások számára, nagyon szép eredménnyel, az egyiket karácsonykor, a másikat az év végén. Volt két választmányi gyűlésünk; az- elsőn a folyó ügyeket beszéltük meg, a másikon a tisztikar katonának bevonult tagjainak helyét pótoltuk, illetve szerepüket felosztottuk a többi tisztviselő között. A megkezdett bibliaolvasókörök tartását ez évben is foly­tattuk ; ezen körök vezetői a Diákszövetség tagjai közül valók és igazán komoly munkát fejtettek ki ez évben is. Egyesületünk több tagja a vasárnapi iskola működésében is résztvett. Gyűléseinken többször jelen volt Ravasz Árpád igazgató úr, valamint az iskola volt tanítványai közül többen. Végül köszönetét kell mondanunk ifj. Szabó Aladár tanár úrnak szíves támogatásáért. Pénztári jelentés. Bevétel: Tagdíjakból ...................................145.— K Kalauzokból ................................... 34.50 Összesen . . . 179.50 K Kiadás: Ébresztő előfizetési díja .... 2,— K Meghivó október 31-ki ünnepélyre 8.— n Csellós fizetés „ „ „ 5.— » Kalauzokért Bethaniának . . . 34.50 w Diákszövetségnek hadi-lapra , . 50.— n „ nyári gyűlésre 50.— » Összesen . . . 149.50 K Maradvány ................................... 30,— » Főösszeg . . . 179.50 K

Next

/
Oldalképek
Tartalom