Református fögimnázium, Budapest, 1912

I. Tanulmányok

44

fecskefészkében csicseregi a „Mägdelein, Mägdelein“ . .. érzelmes dalát . . .

De te, iparkodásod göröngyös útján százszorosán megszólt, bevádolt szegény Hungária, ne feledd, hogy íme a világraszóló német civilizáció szobordíszes, tündöklő homlokzata mögött is lappanganak még nyomorúságos, szellemi munkást lealázó, cúgos tanítói padlásszobák!

Feldt úr társaságában meglátogattam egy parasztházat is. A házak ott általában óriás terjedelmű, négyszögletes építmények. Egy fedél alatt találtam itt három modernül bútorozott lakószobát, melyeknek egyikében a gazdasszony épen szövőszékénél foglalatoskodott; a gazdasági gépek és a takarmány számára való színt, nyolc fejőstehénre való istállót. A föld Picher vidékén eléggé mostoha, tengeri se terem s mégis valamennyi portáról tisztes polgári jólét mosolyog ránk.

Bementem Schmidt lelkész úrhoz is. Az öreg pastor barátságosan fogadott s a délutánt vele társalogtam át. Politizáltunk, de javarészt ő vitte a szót. Szörnyen bizalmatlan a szocialisták hazafiság'a iránt. Kételkedik az olasz szövetségestárs hűségében is, ezért Olaszország helyett Oroszországgal szeretné megcsinálni a hármas szövetséget. S valóban nemcsak neki, de száz meg százezer németnek álma egy hatalmas, európai „Dreikaiserbund“. Politikai gondolatainál azonban jobban megkapott engem egy sóhajtása. Az t. i., hogy pályája kezdetén még 240 újszülöttet keresztelt Picherben egy év leforgása alatt s most ez a szám épen felényire csökkent. Ő persze a stóla megfogyatkozására gondolt, én pedig arra, hogy az Isten ím a német fát se engedi föl az égig nőni.

írni akartam még a Pfadfinderekről és Wandervögelekrői, akik semmi egyebek, mint az angol boy scouthok német szervezetei, katonás menetgyakorlatokra szövetkezett ifjak társasága. Keseregni és szitkozódni akartam, hogy mi „aluszékony,“ „pusztulásra érett,“ „indolens“ magyarok nem törődünk a jövendő palántáival, az ifjúsággal. Erőskarú apáink lobogóját léha, ügyetlen, elmaradott, nyivászta nemzedék örökli. S „lesz-é gyümölcs a fán, melynek nincs virága?“ Föl tehát, míg nem késő, magyarok, mentsétek meg az ifjúságot. Szerettessétek meg vele a természetet, az Istent, a férfias szórakozást, a fáradalmakat, az öntevékenységet, meg a sasmadár figyelő éberségét, szóval mindama pogánymagyaros szent gyönyörűséget, ami a testen át a lélekbe őserőt lövel!