Református fögimnázium, Budapest, 1911

I. Emlékezés. Tanulmányuti beszámoló

8

irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rőjja fel a gonoszt; nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr; a szeretet soha el nem fogy.“ (I. Kor. XIII. 4—8.) Egész nemzedékek tesznek tanúságot jóságos, szerető szívéről. Tanúságot teszek róla, hogy évtizedek múlva, érettségi találkozóra összejött volt növendékeink mily megindítóan szép bizonyságot tudtak tenni egykori mesterük, vezetőjük szerető szívéről. A szeretet soha el nem fogy.

S ez az utolsó jellemvonása adta meg tulajdonképen számára a legnagyobb erősséget; páncélját, vértjét: a bölcseséget. Mi lett volna belőle, minden többi jellemvonásával, a bölcseség nélkül?! Nagy felelősséggel, küzdelmekkel s bizony sokszor nehéz harcokkal járó vezető állásában, amelyre az isteni gondviselés állította, mi lett volna belőle épen azokban a nehéz időkben, amelyekben ő szolgált?! Hogy hányszor kellett magát legyőznie, azt csak ő tudhatta, az Istenen kivül. De épen mert sokszor győzte le magát, nagy diadalokat nyert. Iskolánk születésétől kezdve egészen annak virágkora csúcspontjáig: nemcsak része volt a munkában, de vezetőszerep jutott osztályrészéül. S e munkában legnagyobb erőssége a bölcsesége volt.

E néhány sző, mely a szívből kívánkozott, nem külső dísz» pompa kedvéért mondatott el, hanem a tisztelet, hála és szeretet érzéséből fakadt. Legyen áldott Vámossy Mihály emlékezete.

Ravasz Árpád.