Református fögimnázium, Budapest, 1911
VI. Testi nevelés
70 UI. Testi nevelés. Tanuló ifjúságunk testi nevelésének ügye ebben az iskolai évben is egészséges és helyes irányban fejlődött. Örömmel mondhatjuk el, hogy általában tanuló ifjúságunk nemcsak hogy tudatában van a test nevelése fontosságának, hanem igazán jókedvvel, őrömmel és szeretettel vesz részt úgy a rendes tornaórákon, mint az ebben az iskolai évben alakult sportclub minden nemes munkálatában. Tornatanárunk, akiről dicsekvés nélkül elmondhatjuk, hogy igazán hivatásszerűleg és fáradhatatlan buzgósággal jár el minden dolgában — ebben az iskolai évben is részt vett a nm. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által rendezett svéd tornatanfolyamon, hogy itt szerzett ismereteit és tapasztalatait is értékesíthesse iskolánk érdekében. Igen kedvező befolyással volt ifjúságunk sportszeretetének fejlesztésére és egészséges irányba való terelésére az ebben az iskolai évben megalakult Ifjúsági Sportclub, amelynek tanárelnöke Fuxhoffer Dezső, az ifjúság iránt mindig tanúsított szeretetével és nemes ügybuzgalmával irányította és vezette a tornatanárral egyetértőleg az ifjak munkáját. Itt pedig nehéz feladat hárult reájuk, mert sokszor korlátozni is kellett az ifjúság sporthajlandóságait, nehogy szertelenségbe tévedjenek. Hozzájárultak a szebb sikerek eléréséhez különösen a VIH. osztálybeliek, akik élükön Cseresnyés J. elnökkel, Darányi B., Kelemen D., Pálífy, Szabó Á., Budai B., Halász E., Szekeres Á. lelkes ügyszeretettel párosult segédkezése mellett mindent elkövetted a jobb sikerek elérése érdekében. Jó példával haladtak mindig legelöl a ref. internátusbeliek. Jórészt az ő soraikból kerültek ki a győztesek a legjobb eredményekkel.