Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1915
Geréb József: Kármán Mór emlékezete
az elhunyt homloka körül az átszellemülés varázsa — Sokrates volt. Ennek a dicső mártírnak eszméit fejtegetve búcsúzni a kathedrától; nyugodtan hazatérve, tudós könyvekkel társalogni; a bajnak utolsó csapását úgy fogadni, hogy a szenvedés látványa a szerető környezetet csak néhány percig kínozza, mert rögtön felváltotta a pótolhatatlan veszteségnek a tudata : ez valóban a Gondviseléstől juttatott euthanasiának mondható. De az élete is szép volt, mert az írás szavai szerint tele volt küzdelemmel és munkával. Boldog ember volt Goethe értelmében, mert személyiség volt, de boldog volt Aristoteles értelmében is, mert mindvégig tudatos tevékenységben töltötte életét. Ércszavakkal jellemzi őt Négyesy László, e falak közt hat évig munkatársa* : «Más hivatali testületekben vannak nagyobb állású s állásuknál fogva kiemelkedőbb személyek, de ő mint egyszerű tanár, az állás külső dísze nélkül, tisztán egyéni értékével, rendkívüli elméjével és jellemével egyike volt a nemzeti élet nagy alakjainak.» «Kultúrával váltani meg a nemzetet, erkölcsös kultúrával emelni egy kis nemzetet a nagyok közé; az iskolát ép oly fontos, ép oly elsőrendű intézménnyé emelni, aminők a templomok és a várak ; filozófiai alapon építeni fel a köznevelés rendszerét ; minden ismeretet, minden tudományt a köznevelés szempontjából aknázni ki s az egész köznevelést a nemzeti gondolat szolgálatába állítani, erős hittel a nemzeti képesség és nagyság iránt, szent lelkesedéssel, prófétai hevülettel hirdetni és terjeszteni eszméit, gyakran összeütközésbe keveredve, olykor talán kíméletlenné válva, de mindenkor a magasztos célra tekintve s hatalmas szellemi munka után szegényül halva meg . . . nem eszményien szép magyar tanári sors-e?» Egy másik volt tanártársa, ki tizenkét évig dolgozott vele, Csengeri János, hozzám írt levelében- / * Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1915. november 1. -66. lap.
