Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1914

Pruzsinszky János: Iskolánk a háború évében

26 mindkét kezét amputálni kell, a rendkivül súlyos sebesült nagy szerencséjére a budapesti Pajor-szanatóriumba juthatott, ahol dr. II ül ti Iliim ér csodával határos kezelésének sikerült fiatal barátunkat megmenteni az életnek. Legyen szabad megjegyez­nem, hogy életemnek egyik felejthetetlen pillanata volt, amikor az álián súlyosan megsérült, megbénult kezű fiatal .tanárral szemtől-szemben állottam. Mintha egy röpke pillanat alatt el­vonult volna lelki szemem előtt a nagy véres háborúnak min­den hasonló iszonyata és borzadálya. Dr. Fischer Izidor, volt kitűnő tanárjelöltünk Przemysl elestekor orosz fogságba jutott. A sabáci viadalban súlyosan megsérült dr. Gyomlay László volt jelöltünk. Hallomás szerint Geszti, Bányai, Czóbel, liciabe volt derék jelöltjeink is szerencsétlenül jártak; Schuller Lajos, Schuller Alajos műegyetemi tanár fia legutóbb szintén elesett. Yégiil megemlítjük még, hogy négy katonai szolgálatban álló tanártársunk közül hárman tartalékos főhadnagyokká lettek. A negyedik: Bokor László, a folyó évi március 29-én Omszkból keltezett levelezőlapján arról tudósított, hogy orosz fogságba jutott. A családjától nyert értesülés szerint jelenleg Semipala- tinskban van internálva. c) A tanári testület és a tanuló-ifjúság gyűjtései a hábo­rúval kapcsolatos jótékony célokra. 1. A tanári testület tagjai a hadbavonultak családtagjainak segélyezésére nyolc részletben 930 K-t adományoztak. A «Hadba­vonultak családtagjainak orsz. bizottsága» rendelkezésére bocsátott ezen adományért a bizottság nevében Simontsits Elemér, az ügyvezető alelnök, 1915 június hó 25-én kelt átiratában köszö­netét és hazafias elismerését nyilvánította. 2. Hadi kölcsön-alapűvány. A tanuló ifjúság is igyekezett a hazánk nagy érdekeiért folyó háború költségeihez a maga filléreivel hozzájárulni; ezért az intézet valamennyi osztályá­ban gyűjtést rendezett s ennek eredményét hadikölcsön-jára- dékba fektetvén, a tőkét intézetünknek ajánlotta fel mint alapít­ványt, melynek kamatai jó magaviseletű és szorgalmas tanulói jutalmazására fognak szolgálni. A gyűjtés eredménye osztályon­ként: I. oszt. 168 K -— II. oszt. 106 K 50 f. — III. oszt. 162 K 50 f. — IY. oszt. 114 K 20 f. — Y. oszt, 134 K - VI. oszt. 198 K — VII. oszt. 180 K — Vili. oszt. 84 K. Összesen begyült alapítványi tőke 1147 K 20 fillér. Ebből az összegből 1121 K 25 f-ért 1150 K névértékű hadikölcsön- járadékot vásároltunk, a fennmaradó 25 K 95 f-t pedig takarék- pénztári betétként helyeztük el. Ez alapítványi tőkének 138 K-t kitevő kamatjövedelme minden második, iskolai év végén kerül kiosztásra, még pedig 100 K készpénzben mint jutalomdíj, 38 K pedig jutalomkönyvekben. Az «Alapító-levél» szövegét alább közöljük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom