Magyar Királyi Tanárképző Intézet gyakorló főgimnáziuma, Budapest, 1912

X. Adatok az intézet 1912/13. évi történetéhez

den esztendőben ismertetjük a képzőművészetek fejlődését az ifjú­sággal, még pedig külön tanfolyamban. E körülmény az intézetet sarkalta is, kötelezte is arra, bogy egyrészt a három képzőművé­szet nagy alkotásainak reprodukcióiból folyton növekvő kis gyűj­teményt szerezzen be, másrészt pedig a bemutatásokra vonat­kozólag bizonyos hagyományos eljárást teremtsen meg. E tan­évben a tanulók januáriustól április elejéig a szombati délutá­nokon hallgatták az előadásokat ; a heti munka fáradtságát így mintegy megjutalmazta a szép alkotások szemlélete és magya­rázata, az ifjú lélek nemesbítésének e hathatós eszközei. Isko Iánk kezdettől fogva két évre osztotta fel az anyagot, amennyi­ben a hetedik osztályban az építészet és szobrászat fejlődését mutatja be, a nyolcadik osztályra hagyva a festészeti alkotások hasonlíthatatlanul gazdagabb anyagát. E tanévben hetedik osz­tályú növendékek látogatták az órákat ; az építészeti stílusok szerves fejlődése ezáltal behatóbban volt bemutatható, amennyi­ben képeken és diapozitív lemezeken kívül a megszerzett Schnei- der-Motze-féle fali táblák is lámogattak a céh. Ezek minden egyes stílust külön táblán úgy mutatnak be, hogy alaprajz, homlokzat és dekorativ elemek pontos feltüntetésével világos fogalmat adnak az egyes népek vagy korok építészeti ideáljai­ról, kezdve az egyiptomiaktól egészen a XIX. század végéig. E táblák az osztályban előzetesen ki voltak függesztve, az órá­kon pedig más képek és főleg a diapozitív lemezek falravetítése szolgáltak alapul az előadásokhoz. A bizánci stílus korszakától kezdve már budapesti épületek is be voltak vonhatók a magya­rázatokba. A szobrászat története a görög plasztika szerves fej­lődésének feltüntetésével indult meg; majd rákerült a sor a római, a renaissance-kori és az újabb szobrászati műalkotások bemutatására, kimutatva mindenütt, hogy a művészetben meg­nyilvánuló szabadság és természetesség elve vitte tovább a szob- rászatot ideálja felé. E művészettörténeti előadásokat a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízásából az idén is dr. Geréb József tartotta meg. A szkioptikon kezelését Szíjártó Miklós út­mutatása szerint Frenyó Lajos, Hitirich József és Molnár Géza gyakorló-tanárok felváltva látták el. II. Tanulmányi kirándulások, a) Intézetünkben, ebben a tanévben, előre megállapított, szisztematikus programm szerint, dr. Balázs István r. tanár vezetése mellett a tanulók igen sok félnapos természetrajzi és khémiai tanulmányi kiránduláson vettek részt. A programmot, — amely körülbelül állandónak tekin­tendő, — úgy állítottuk össze, hogy a kirándulásokat vezető szak­tanár természetesen alkalmazkodott az illető osztályban tanult ter­mészetrajzi vagy khémiai stúdiumhoz, továbbá az évszakokhoz, amely utóbbi tényező miatt a leatöbb kirándulást (a szabad termé­szetbe) csak az év bizonyos hónapjaiban lehetett megtartani-

Next

/
Oldalképek
Tartalom