Országos Nőképző-egyesület Veres Pálné leányiskolája, Budapest, 1911

I. Leánytipusok az újabb francia irodalomban

«ami komoly, azt szomorúnak tartja, ami hosszabb figyelmet kivan, az kifárasztja, a tétlenség rabul ejti.» Ezért a leányt tanítani kell. Neveltetése a családi élet boldogságának feltétele. Rousseau Zsófiájának egyetlen hivatása, hogy Emil szerető társa legyen. A két író között lényeges eltérés van: Rousseau a férj, Fénelon a család boldogságát tartja szem ■előtt. Az utóbbi szerint a nevelés alapja a gyengédség legyen, eszköze a szórakoztató, a játszi módszer. Legfőbb elve az értelemre hatás, a gyermek ne a kényszernek engedjen, hanem józan belátását kövesse. Fénelon a művészi nevelést elhanyagolja és ebben talán vallási szempont vezette. De egyébként a Télémaque írója megsejtette az utat, melyet a későbbi századok követtek.1

Nem léptek rá nyomban. A tizennyolcadik században a leánynevelés látszólag alig változott. A gyermeket úgy öltöztetik, mint a felnőtteket és csak délelőtt viseli a hozzá illő ruhát (habit de marmotte vagy de Savoyarde). Táncolni tanul, ügyességét valódi művészetté fejlesztik. Természetes érzését elfojtják, a társaséletben részt vesz, de anyját naponta alig néhány percig látja. A zárdái nevelés divatozik, azonban a kolostorok belső világa lényegesen megváltozott. A zárda nem az ájtatos, vallásos élet színtere: takarékos özvegyek, anyák, árvák menedékhelye, magános, előkelő nők otthona. A felnőttek külön épületben laktak, de a fényűzés, a szórakozás, a világi élvezetek behatoltak a növendékek lakószobáiba. Voltak előkelő, fejedelmi hercegnők számára rendelt zárdák, például Fontevraultban vagy Párisban a Pan- thémont-zárda1 2 3 és egyszerűbbek a polgári osztály leányai számára. A nevelés egyforma volt, világias és felületesen vallásos. Folytatták az otthon megkezdett gyakorlatokat: a táncmester az énekmesternek vagy a zongoratanítónak

1 Maintenonné nevelőintézete Saint-Cyr-ben érdekes reformkísérlet

volt, jellemzése a leányiskolák történetébe tartozik, bár társadalmi és irodalmi hatása tagadhatatlan.

3 Párisban az ellátás 400—600 1., azon felül a szobaleány (800 1.), a világítás, fűtés, mosás külön fizetendő. Panthémont-ban a rendes ellátáson kívül (600 1.) volt rendkívüli (800 1., a század végén 1000 1.), amit az apátnő asztalánál étkezők fizettek.