Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1935
istentiszteletek. Magócs Károly lelkész, gyermekeinknek kiváló szónoka, mindenkor megtalálta beszédében a módot és hangot, amellyel odaférkőzött a gyermeki lélekhez, hogy érdeklődését felkeltse, figyelmét lekösse. Az itt elvetett mag bizonyára meghozza a maga gyümölcsét. Ugyanennek a célnak szolgálatában állott a vasárnapi iskola Péch Piroska tanítónő vezetése mellett. Szeretettel és örömmel jöttek a gyermekek szüleikkel együtt ezetn lelkik|ö- -zösségbe. A tanítónő mély vallásos meggyőződésével, szeretetteljes bánásmódjával érdeklődést tudott kelteni. Vasárnapi istentisztelet volt minden alkalom, ahonnan gyermek és szülő lelki kincsekben meggazdagodva tért otthonába. A vallási-erkölcsi nevelés mellett igen nagy súlyt helyez iskolánk a hazafias nevelésre. Egy megalázott nemzet, egy megcsonkított ország gyermekét neveli a mlai iskola. Célja nem lehet pusztái! az, hogy a mai szűk keretek közé szorított életre készítse elő, hanem szükséges, hogy céltudatosan irányított nevelési tevékenységgel a felnövő ifjúság lelkületűt erőssé edzze. Kötelessége kifejleszteni és elmélyíteni a hitet és bizalmat a szebb és jobb jövő iránt. Az ifjúságban növelni az élethez való bátorságot, iaz életküzdelemre való készséget, az igazság érvényesülésében való feltétlen bizodalmát, a magyar akaratot és érzést erősíteni volt vezérelvünk minden tanítási egység feldolgozásában. Elért eredményeink állandósítására szolgáltak hazafias ünnepélyeink, értekezleteink és tanulmányi kirándulás aink. Az értelmi nevelés célját — a gyermek, értelmének (művelését és oly irányban való fejlesztését, hogy ennek majdan az életben gyakorlati hasznát is vehesse — mindig szem előltt tartottuk. Az iskola múltja és különleges helyzete maximális teljesítményt követel e tekintetben a tanitótestülattől. Iskolánk leginkább a középiskolára készíti elő növendékeit. Ha ott megállják növemdékeink a helyüket és haladásuk megfelel, akkor tantestületünk jó munkát végzett. A középiskoláik elismerései a tanítványainkkal szemben ezideig — minden ön- dicséret nélkül mondhatjuk el — kedvező volt. A kötelező tantárgyak mellett a II. osztálytól kezdve a német nyelv rendszeres tanítására nagy gondot fordítunk. Ez tanítványainknak szintén előnyükre válik a középiskolában. A német nyelv tanításánál arra törekszünk, hogy az írás és olvasás technikájának elsajátításán kívül tanulóink a beszédben is kellő jártasságra tegyenek szert. A helyes beszédet, különösen a »der, die, das« helyes használatának elsajátítását nagyban előmozdítja Dr. Hitt rich Ödön ny. főigazgató, iskolafelügyelő módszerének gyakorlati beleszövése az egyéni tanítási eljárásunkba. A tanítás elmélyítését és gyakorlati alátálmasztását elő' mozdítja a szemléltetés. Szemléltetési és felszerelési eszközökben 13