Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1934

lést és az egyéni foglalkozás és nevelés követelményének na- gyobbmérvű megközelítését eredményezte.

A leánygimnázium elhelyezése a Deák-téren újabb határállomást jelent iskolánk történetében. Iskolafenmtartóhatósá- gunk szép terve — egy modern iskolaépületnek felépítése — a jelennek rossz gazdasági viszonyai miatt nem valósulhatott meg. Ez a jövőnek legsürgősebb feladata. Ennek megtörténé- séig az iskola külseje a régi maraid. A régi külsőben azonban élni fog az elődök által meghonosított lelkiismeretes és szeretetteljes nevelői és oktatói munkásság. Ez továbbra is biztosítani fogja a benne fölnövekedő ifjúság jellemes és tudományos fejlődését, az evangélikus és másvallású szülőknek ragaszkodását Deák-téri iskoláinkhoz.

A tanítótestületben személy változást hozott az 1934—35- tanév. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Dob rente y, Irén és Jákobéi Erzsébet tanítónőket saját kérelmükre nyugállományba helyezte. Aktív működésük megszűnt. Az életnek oly határállomásához érkeztek, ahonnan már jól esik pihenő lélekkel, gond nélkül visszatekinteni arra a munka- mezőre, amely ifjúságuk lüktető erejét, életük delének kötelességteljesítését látta s melyet a kezdődő alkony glóriája övezett. A gyermekseregnek homloka körül fonták a szeretetnek tündöklő fényét, a fogékony lelkekbe csepegtették a hitnek és tudásnak fölemelő és boldogító érzéseit.

Döbrentey Irén 38 éven át volt a Deák-téri ev. leányiskolának hűséges sáfárja. Sok leánynemzedéket nevelt e négy évtized alatt. Munkájába belevitte szíve minden dobbanását. Mindig friss, ötletes és hangulatos volt tanításában. Virágos réten járt tanítványaival és soha el nem fáradt a lelki virágok ápolásában.

Hűséges munkás volt, ki örömmel dolgozott az egyház veteményes kertjében. Szeretetet osztogatott és szeretetek aratott! s ez legnagyobb jutalma. Ez aranyozza be nyugalma éveit. A Mindenható áldja meg egészséggel, hogy fáradhatatlan tanítói munkássága után találja meg és élvezze még sokáig a jól megérdemelt nyugalmat.

Jákobéi Erzsébet tanítónő 29 évi munkásság után vonult nyugalomba. Tanítói és nevelői feladatát missziónak tartotta. Minden tettében a krisztusi szózat: »Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem! az élet világossága lesz nála« vezérelte. Magásztos és fenséges pedagógiai elv, melynek megvalósításához ingadozó emberi lélek csak Isten nagy kegyelme és különös ajándéka folytán juthat el. Tanításában és a nevelésben mindig a lelkületet betöltő hitet és istenfélelmet oltotta a fogékony gyermeki szívekbe. Egy szebb és ideálisabb világ megteremtésében fáradozott. Milyen mértékben sikerült célkitűzéseit elérnie, annak egyet4