Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1932

Visszapillantás. (1919—1932.) A háború után beállott gazdasági válság következtében iskolánk működéséről 1918 óta nem jelent meg értesítő. Most, hogy ismét megjelentetjük azt, röviden kitérünk azon mozzanatokra, melyek iskolánk történetében feljegyzésre tarthatnak számot. Az 1918—19. évi események megrázkódtatták iskolánk életét is. A nehéz évek elmúltával iskolafenntartó hatósá­gunk az elemi iskolát külön választotta az akkori polgári leányiskolától, miután előtérben állott a polgári leányiskolá­nak átszervezése leánykollégiummá. így elemi iskolánk 1919 szeptember 1-én külön igazgatás alá került. Az iskolafenn­tartó hatóság Szüsz Lajost bízta meg az iskola vezetésével, ki nagy ügybuzgósággal és rátermettséggel fogott hozzá a kezdet nehézségeinek leküzdéséhez. A régi kipróbált tanító- testület támogatása mellett ez sikerült is neki és iskolánk a változott viszonyok mellett is megtartotta régi magas nívó­ját. Befogadóképessége még szűknek is bizonyult annyira, hogy párhuzamos osztályok felállítása is indokolt lett volna. Ez azonban a termek hiánya miatt nem volt keresztülvihető. A tanítótestület tagjai ebben az időben a következők voltak: Döbrentey Irén, Jákobéi Margit, Trauschenfels Elza, Mokry Eszter, Kalma Pál, Lahmann György, Pósch Károly és Szüsz Lajos. 1920-ban kivált az intézetünkből Trauschenfels Elza, akit szíve és lelke más működési térre szólított s ki jelenleg a „FÉBÉ“ diakonissaegylet főnöknője. A kiváló tanítónő helyét özv. Windt Józsefné foglalta el, aki iskolánknál már 1899—1906-ig mint rendes tanítónő működött s ügybuzgósága mindnyájunk előtt ismert volt. 1924-ben gyászos felhők tornyosultak virágos kertünk égboltozatán. Pósch Károly, a gyermekvilág és a természet szerelmese, a kedves „Pósch bácsi“ február 28-án hirtelen meghalt. Úgyszólván hivatása közben, az ő szeretett tanít­ványai körében érte utói a kérlelhetetlen halál. Délelőtt még tanított, jókedvűen tréfálgatott, tizenegy órakor hirtelen rosszul lett s délután 3 órakor agyvérzés következtében el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom