Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1915
13 gondolatban megnyugszom, csak azt nem tudom, sehogysem elfeledni, hogy az én önfeláldozó társam: Takuvár Vaszilie nem tér már vissza az ő édes családjához, az ö sokat emlegetett kicsinyeihez, sohasem. Ügy tudom, messze Erdélyben, Torda-Aranyos megyében : Szkerisórán lakik a családja . . . Óh, ha volna rá érkezésed és költséged, édes jó feleségem, fölkereshetnéd ezt a szomorú családot. Elmondanád nekik, hogy még aznap is, mikor ütközetbe mentünk, hányszor vette ajkára a gyermekei nevét. Különösen Györgye fiát, a legnagyobbikát, a tízévest emlegette sokszor, aki már édesanyjának egy és másik munkájában segítségére van. Menj el hozzájuk, kedves feleségem, ha teheted, segíts rajtuk úgy, ahogy a te jó lelked súgja. A hegyek hátán ők nagy szegénységben vannak, földjük alig termi meg a kenyérre valót. És most Isten veletek, nyugodjatok meg a sors rendelkezésében. Eljön egyszer a béke és újra látjuk egymást szeretetben.“ * Ez a levél örömet és bánatot is okozott a Csete-familiában. Örömet persze nagyobbat, mert ha a távolban is. messze az édes hazától, mégis csak él a Jóska édesapja, aki egyszer hazatér. Erre a gondolatra a virgonc fiúcska cigánykerekeket vetett örömében. Az orosz munkás, aki náluk mint hadifogoly segédkezett a mező- gazdasági munkában, meg is kérdezte az öröm okát. Elhívták az öreg Csecsotkát, a Felvidékről származott tót csizmadiát, aki az orosznak tót nyelven megmagyarázta az öröm okát. Az orosz megértette, mert a tót nyelv nagyon hasonlít az oroszhoz. Annyira megértette, hogy az orosznak örömében kicsordúlt a könnye. — Hála neked jó Isten — újongott örömében az orosz — Csete bácsi hiszen orosz földön az én földemet munkálja. Én vagyok az a Kresztenko Zdenko, akinek a földjét Csete József szántja, boronálja. Mily véghetetlen jóságos az Isten, odavezérelte ezt az embert, ahol a rabság keserűségét egy jó asszony irgalmassága akarja elfeledtetni. Mert az én feleségem éppen olyan jó, istenfélő asszony, mint maga Cseténé asszony. Még ma írok az én hűséges, jó feleségemnek, hogy jól bánjon az ő hadifoglyával, mert velem is emberiesen, jól bánnak Csetééknél, ahova a jó Isten kifürkészhetetlen rendelkezéséből kerültem. Megírom nekik, hogy megvan a mindennapi kenyerem, a párnám, ahová fejemet hajtom, bennem az embert, nem az ellenséget látják, velem sírnak, ha családomért sírok, velem örülnek, ha rólatok szól az örvendezésem. Az orosz végigcsókolta a levelet, melyet messze földön az ő tintájával írt a Jóska apja. Sorról-sorra kérte a magyarázatot és
