Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1914
9 egyetlen egy esetben sem volt a lefolyása szomorú ; mindnyájan szüleik és a mi örömünkre felgyógyultak. Közönséges években is nagy gondot fordítottunk iskolaépületünk és tanítványaink egészségi állapotára és követelményeire, fokozottabb mértékben cselekedtük ezt ezidén, amidőn a harctérről érkező hőseink gyakran fertőző betegségben térnek vissza s a fertőzés lehetősége nagyobb. Védőhimlőoltásra hívtuk fel tanítványainkat, mely felhívásnak — igen csekély esetet kivéve — eleget is tettek. Az iskola bútorzatát gyakrabban lysoformos vízzel mosattuk le; iparkodtunk mindent elkövetni, hogy mentesek maradjunk. Ez annál nehezebb volt, mert gondos egészségügyi őrünk, iskolánk lelkes orvosa, sebesült és beteg katonákat gyógyít, tehát nélkülöztük tapasztalait, tanácsait; így csak más szakemberek és laikusok útmutatása szerint cselekedtünk. Szerencsénkre komolyabb veszély nem támadott meg. Tanítványaink közül egy sem halt meg. Deáktéri Iskolatársnők Egyesülete: A világháború megbénította az egyesület múlt évi munkáját is. Az ősszel tartottunk ugyan egy-két választmányi ülést, tagjainkat a hadbavonultak segítségére kívántuk tömöríteni, de úgy látszik, elkéstünk vele, mert tagjaink nagy része akkor már másutt foglalatoskodott; ki kórházban ápolt, ki foglalkoztató-műhelyben vezető volt, néhányan a Vörös Kereszt irodában segítettek stb. Ezek egyesületünknek időt többé nem áldozhattak. A tél folyamán pihent működésünk, a tavasz sem hozta meg a munkakedvet; reméljük, hogy ősszel jobb jövőnek nézhetünk elébe s az oly szép egyesületünk ismét fellendül. Az érdeklődőknek szívesen nyújt felvilágosítást az iskola igazgatója naponként a déli órákban. Gonddal, aggodalommal kezdtük meg az évet, féltő szeretettel kisértük mindannyian a dúló háborút, nem csüggedtünk el a vész napjaiban, de örömmel és külső dísszel üdvözöltük a győzelmi híreket. Mi tagadás, gondolataink — értem az összes tanítványaink gondolatait — gyakran odakalandoztak, ahol hőseink a jövőt alapozzák és ha néha-néha az iskola követelményeinek nem feleltek meg teljesen, rójjuk azt a háború rovására, hiszen naponként figyelmeztettük őket kis imánkban erre. Ne ítéljük el, ha talán néha kevésbé figyeltek a tanítás komoly menetére. Reméljük, ha szeptemberben újra találkozunk, hogy folytassuk kötelességeinket, a béke áldásának örülhetünk. Az Egek Urát kérjük, hallgassa meg kérelmünket: „ ... adj igazságot, Szép hazánknak boldogságot!“ Mikolik Kálmán.
