Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1913

Adatok iskolánk 1913/14. évi történetéhez.

Lefolyt iskolai évünkről jelentésünket nem kezdhetjük meg méltóbban, mint ha arról a férfiúról, volt kartársunkról, emlékezünk meg, aki a mi iskolánk egyik oszlopa, dísze volt.

Azok a férfiak, akik a 60-as évek vége felé s a 70-es évek elején iskolánk tanítványai voltak, hálával és büszkeséggel hirdetik, hogy valamikor Péterfy Sándor volt tanítójuk.

Péterfy Sándor 1865-ben került iskolánkhoz, mint az akkor egyesített 1. és II. fiúosztályok tanítója, az 1869/70-ik tanévben a III. s az 1872/73-ikban a IV. osztály vezetője és az iskola igazgatója lett. Ebben az esztendőben létesítette az Eötvös-alapot, mint tudjuk, abból a tiszteletdíjból, amelyet neki a II. orsz. tanítói kongresszus felajánlott. — Mint a mi iskolánk tanítója kezdte meg azt a fáradságot nem ismerő munkásságot, hogy szép eszméjét terjessze, megvalósítását biztosítsa.

Tizenkét évi működése után iskolánktól megvált, az osztálytanítóság után tanítónőképzőbe nevezte ki őt a kormány, teljesedett rajta tehát az ige: jól van jámbor és hív szolgám, kevesen voltál hív, sokra bízlak ezután.

Távozása után is megtartotta azt a benső kapcsolatot volt munkatársaival, amely oly szépen jellemezte a derék népnevelőt, és élénken érdeklődött azon iskola iránt, amelyben ő is híven és lelkiismeretesen sáfárkodott.

Amikor 1913 augusztus hóban elhunyt és porhüvelyét a Kerepesi-út mellett levő sírkertbe helyezték, oda ahol leghívebb munkatársai Luttenberger Ágost, Alex Albert és Kurz Sámuel nyugosznak, iskoláink képviseletében egyik kartársunk is megjelent, hogy néki a végső tiszteletet megadja.

Ki úgy élt és munkálkodott, mint Péterfy Sándor, kinek alkotásai túlélik az alkotót, nem hiába élt s nem hiába munkálkodott !