Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1911

12 tisztét örömmel fogadta s arról biztosított, hogy tehetsége szerint iskolánk fejlődésében szívesen közreműködik. ígéretét be is váltja, mert gyakori látogatása által iskolánkat megismeri, a tanítókkal érintkezve azok működésébe bepillant, mi pedig őszinte örömmel tapasztaljuk, hogy iskolánk felügyeletét egyházunk elöljárósága jó kezekbe tette le, amelyek — reméljük — nemsokára megvalósítják régi tervünket, óhajunkat hogy polg. leányiskolánkat felsőbb leány­iskolává fejleszthessük. Mint örömöt külön említjük, hogy Dr. Zsigmondy Jenő udv. tanácsos urat, tisztelt közfelügyelőnket, a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület felügyelőjévé történt választása alkalmából tantestü­letünk iskolafelügyelő urunkkal üdvözölte s ünnepélyes beiktatásán testületileg megjelent. Iskolánk volt növendéke, Ebner Ferencné, Kadleczik Ida ragasz­kodásának és szeretetének jeléül 200 K alapítványt tett, hogy kama­tait egy jó magaviseletü, szorgalmas ev.polg. isk. növendékének jutassuk az évzáró ünnepen. Fogadja volt tanítványunk ezen a helyen is szép tettéért őszinte köszönetünket. Nt. képviselőtestületünk az elmúlt tanévben több fontos, életbe vágó határozatot hozott: kimondta, hogy a polg. leányiskolában a német nyelvet sikeresebben, eredményesebben taníthassuk, mind a négy osztályban külön tanítsuk a kezdőket és haladókat; szabá­lyozta a tandíjmenteségre vonatkozó szabályzatot, mely szerint nem csupán ág. hitv. ev. tanulókat, hanem más hitfelekezethez tartozó­kat is részesít vagy teljes, vagy féltandíj elengedésben; a tandíjat a polg. leányiskolái tanulókra nézve az eddigi 50—60—140 K-ról 60—70—160 K-ra emelte fel, egyúttal minden tanulótól egyaránt 10 K beiratási díjat szed. A tandíjemelés azért vált szükségessé, hogy tanítótestületünk kérelmének, fizetésjavításnak, legalább rész­ben tehessen eleget. A tanitótestület fizetése t. i. már évek óta a székesfőváros hasonló tanítói fizetések alatt maradt és az utolsó fizetési szabályzattól meg éppen távol áll; minthogy azonban egyházunk jövedelme a folytonosan emelkedő kiadásokkal nem tart lépést, sőt évről-évre deficitet mutat, elöljáróságunk más módot nem talált, hogy tanítónak jogos kérelmét teljesítse, mint a tan­díjak felemelését. Reméljük, hogy ez a határozat nem fogja növen­dékeink számát csökkenteni s elöljáróságunk a székesfőváros taná­csához intézett folyamodványa, amelyben az eddigi segély feleme­lését kéri, szíves meghallgatásra talál. Ez által egyházunk amint egyrészt tanítóival szemben elismerésének ad kifejezést, másrészt ezeknek könnyebb megélhetését kívánja biztosítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom