Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1907
9 korától fogva nem a parancsolást, hanem az engedelmességet szokja meg, az mindenkor engedelmes bábja lesz embertársainak, körülményeinek, a vak „sors“-nak. A modern gyermekbe bele kell nevelni, hogy ő neki nem ilyen sors van szánva. Neki éreznie, tudnia kell, hogy nem olyan gyermek, mint más. Ezért neki nem is szabad a szó szoros értelmében ,,gyermekinek lennie. Neki a szaladás tilos ; ő hozzá csak a sétálás illik. Ránézve a hozzá nem illő gyermekek között tüdő-tágitó, arc-kipiritó játék veszedelmes; neki jobban megfelel a bácsik és nénik társaságában produkálni páratlan észbeli fejlettségét. Szóval: a modern gyermek olyan méltó hajtása a modern családnak, akinek értékét, kiválóságát majd csak a modern társadalom fogja annak idején kellően méltatni és — honorálni. A „modern család“-on át eljutottunk a „modern társadalom“-hoz. A „modern társadalom“ alapjellemvonása az — önbálványozás. Szentül meg van győződve (vagy inkább ilyen „meggyőződéssel“ áltatja magát), hogy az ő előtte élt nemzedékek nevetséges elmaradottságban tengődő barbárok voltak; az igazi, emberies kor csak az ő világrajövetelével vette kezdetét s a legeslegigazibb pedig csak ezután fog bekövetkezni, az ő nagy, világmegváltó alkotásai következtében. Ezért a modern társadalom azon az úton van, hogy széttépjen minden köteléket, amely a jelen és a jövő nemzedékeket a múlthoz, az elődök titani erőfeszítések árán létrejött alkotásaihoz fűzheti. A modern társadalmat nem az a természetes kötelességérzet vezérli, amely az egész nagy világegyetemben öröklött természeti törvényként, tehát örök igazságként uralkodik, hogy minden nemzedék csak átmeneti út és közbeneső eszköz a múlt év jövő kapcsolatában ; tehát minden élő nemzedéknek természetes feladata, kötelessége az átvett alapot erősítve, fejlesztve továbbítani a következő nemzedékek boldogítására. Nem ; a modern társadalmat más vezérli. Ez önönmagát, jobban mondva önönmaga megörökítését tartja — legfőbb célnak. Nem azért fáradozik tehát, hogy majdan az ő porai fölött nyüzsgő új élőknek a számára érleljen, hanem azért, hogy az ő saját hírességét bámulhassák majd az utána jövők. E miatt rombolni és rombolni a célja minden meglevőt; valami újat, eddig nem levőt rakni a romok helyére, ami az ő eredetiségét, nagyságát, dicsőségét hirdesse. A kipróbált, erős, viharedzett bástyákat bontja, rontja, pusztítja, anélkül, hogy tudná,
