Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1901
5 szép virággal díszítette ? Vagy ha a kis bébe a napi munkájáról fáradtan hazatérő papuskának a házi sipkáját hozza, a hintaszékét igazítja, az estilapot nyújtja, — avagy, ha a gyermekek a beköszöntő vendéget nyájasan üdvözlik, és minden nekik nyújtott tárgyat meg kell köszönniük és mindent, a mit óhajtanak szépen kérniük kell, mindez nagyón kevés fontossággal biró szoktatásnak látszik és mégis nemde ezek által vettetik meg a kegyeletnek, háladatos- ságnak, szolgálatra készségnek sze énységnek és egyéb erényeknek az alapja? Azon dolgokhoz, melyeknek nem igen nagy fontosságot tulajdonit a család, de gyakran az iskola sem, tartózik a gyermekek megdicsérése is. A- dicséretnek hatását az igazi nevelő nem fogja becsmérelni, mert tudja, hogy a helyén való dicséret a gyermek szivében a jónak és nemesnek virágait fakaszthatja. Gyermekélet, mely nem hallja a dicséretnek nyájas szavát borús naphoz hasonlítható, inig sokszor egy szives szócska varázsként hat és egy szeretetnélküli bánásmód által elkeserített gyermek lelkét úgyszólván teljesen átalakítja. Ismerek egy dajka leányt, ki, mert árva volt durva idegenek közt nőtt fel, de a kit az asszonya egyszer szorgalma, tisztasága és szolgálatra készsége miatt számos vendég elölt nyilvánosan megdicsért, mire a szegény leány arcza csak úgy ragyogott az örömtől és háladatosságból e nyájas szavakért, a milyeneket, talán még életében sem hallott, azóta is szolgálja e családot, még pedig oly ragaszkodással, hogy bármely tagjáért úgyszólván még tűzbe is menne, iskolánk életéből is eszembe jut erre egy példa. Volt egy harmadik osztályos leányka, a kit szeleburdias macskakaparása miatt sokszor kellett megbüntetnem; de ez mitsem használt, megpróbáltam végre a dicsérettel. Egyszer valamivel szebben irt; ekkor igy szóltam hozzá: »Lám, most nagyon iparkodtál; oly csinosan, szépen és tisztán irtai, hogy nem is hiszem, hogy magad Írtad.« Ettől fogva valóságos halálmegvetéssel neki
