Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1901
lJ Negyven éve, hogy a tanítói pályán működöm, neveléssel és oktatással foglalkozom, és miután ezen hosszú idő alatt csaknem kizárólag leányokat tanítottam, hozzájárultam csekély erőmhez képest 2000-nél több honleánynak neveltetéséhez és kiképeztetéséhez. Hogy mennyire megöregedtem e hosszú idő alatt, azt látom, midőn most már akárhány volt növendékem unokáit tanítom ; de látom és tapasztalom azt is, mennyire mások a jelenkor leányai, gyermekei, mint a milyenek voltak félszázaddal ezelőtt. A mamák jól lehet okosabbak, képzettebbek, de gyengébbek, elnézőbbek is. Nevelési elvek tekintetében csaknem teljesen tájékozatlanok és gyermekeik hibái iránt vakok. Ne vegyék azért rossz néven tőlem, ha részint tapasztalataim tárházból, részint elismert paedagogusok irataiból egyet — mást meritek, papírra vetek, kérvén a kedves mamákat, hogy gyermekeik érdekében figyelembe is vegyék ! Ezúttal föképen arról akarok szólani, hogy mennyire kell óvatosaknak lennünk, a gyermekek akár megdicsérésénél, akár feddésénél. Ha valahol, úgy különösen a nevelésnél áll ama szálló igének igazsága, hogy igen sokszor csekélynek látszó oknak nagy okozata lehet, mindazonáltal nagyon ritkán veszszük tekintetbe, hogy minden, a mit a gyermek lát,-fiát »só a licéva» t)|(amálíii os: d
