Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1901
20 alól felmentettek száma A felmentést mindig az iskolaorvos szak- véleménye alapján adtuk meg. Iskolánk tisztántartására, fűtésére és szellőzésére a lehetőség szerint nagy gondot fordítottunk. Sajnos, hogy a tantermek téli szellőzése sok nehézséggel jár s a tanulók jó része alkalmas zárt folyosók, vagy üdülőhely híján a szünórákat is az osztályteremben kénytelen tölteni. Az egészségtan tanításával kapcsolatosan a IV. polg leányosztály növendékei az egészségtan tanárának vezetése mellett megtekintették a Központi Tejcsarnokot, az Orsz. Prot. Árvaházat, és az Önk. Mentő Egyesület helyiségeit és berendezéseit, egy ízben pedig az Egyetemi Közegészségtani Intézetet, a hol nagys. Liebermann Leo egyet, tanár szives engedelmével az intézet felszerelését és eszközeit felhasználva több kísérletet, egyszerűbb, otthon is kivihető élelmiszer-vizsgáló eljárást, fűtési, szellőzési és világítási berendezést s nehány mikroskopi készítményt (vér, tej, festett bacteriumok) mutatott be nekik egészségtantanáruk, a rendes előadásokon tanultak megvilágítására. Hálás elismeréssel tartozunk még nt. Bachát Dániel főesperes, Dr. Haberern Pál, Dr. Máyocsy Dietz Sándor isk. felügyelők, Ember János kir. s. tanfelügyelő és Beliczay Béla gondnok uraknak, a kik is osztályainkban meglátogattak ott is működésünknek tanúi voltak és hol décsérve, hol figyelmeztetve és intve a gyermekekre buzditólag hatottak. Végül ide iktatjuk még rövid kimutatásban a tanítványaink létszámára vonatkozó érdekesebb stat. adatokat. A lefolyt tanévben összesen beirattatott: 700 r. t. ezek közül kimaradt 25, meghalt 2. Ezen beirottak közül 588-au voltak már megelőző évben is ami tanítványaink; a többi 112 az idén először Íratott be nálunk, kik közül 14 nek kellett felvéti vagy pótvizsgát tennie. A házi nevelésben részesültek közül a mai napig 98-an jetentkeztek magán vizsgára, a kikkel együtt tanítványaink összes létszáma 7(J8-ra rúg. A megvizsgált 673 rendes és 98 magántanuló, vagyis 771 tanítvány közül volt 211 kitűnő, 249 jelesrendü, 175 jóreudü, 83 elégséges, és 53-at, azaz a tanítványok 6 87%-át kellett javító vizsgálatra, vagy osztályismétlésre utasítanunk. Tandíj fejében befolyt 38968 korona, tökekamat és egyéb jövedelem volt 17654.39 kor, és igy az összes bevétel 56622 34 kor., minek ellenében az összes kiadás 67957.25 koronát tett, úgyhogy az egyháznak 11334.91 kor. pótlékkal kellett a nép-és polg. iskoláinak fentai fásához hozzájárulnia, ha számításba nem vesszük a tantermek 11360 koronára becsült bérértékét. Mind ezen adatok eléggé tanúsítják, hogy iskolánk vezetősége nem kiméi sem költséget, sem fáradságot, hogy a gondjaira bizott ifjú seregből embereket neveljen ; derék és munkaképes tagokat a családnak, a társadalomnak, az egyháznak és a hazának! És hogy a nemes törekvését tartós siker koronázza, ajánljuk iskoláinkat továbbra is hitsorsosaink és jóakaróink tartós, becses pártfogásába és kérjük mindenkorra a mindenható Isten kegyes áldását! Falvay Antal.