Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1900

jVíik a család teendői a gyermek lelki nevelése érdekében, mielőtt a gyermek az iskola küszöbét átlépné?

A népiskolának, mint nevelő intézetnek legfőbb czélja a gyermeki lélek okszerű és tapintatos művelése által az emberi társadalomnak erényes és erkölcsös polgárokat nevelni. Ezen czélból a léleknek, mint azon isteni szikrának, melynél fogva az ember az összes teremtmények koronája, oly gondos ápolásban kell részesülnie, mely a gyermeki lélek fejlődésének minden mozzanatát a lehelő legnagyobb figyelemben részesíti s a mely az ébredező lélek egyes tehetségei működésének fellépésével párhuzamban halad.

Azon korban, midőn a lélek egyes tehetségei egymás után felébrednek — legelőször az érzés, utána az emlékezés, a beszélöképességgel együtt az ítélő tehetség és végül az akarat, — mondom azon korban a kis gyermek még egyedül a családé. Tehát a családra, mint azon egyetlen körre, melyben a gyermek az első hat évet, vagyis a lelki élet legrohamosabb fejlődésének korszakát átéli, ezen időben igen-igen sok tenni való háramlik, miknek elmulasztása később úgyszólván pótolhatatlan.

Meg kell tehát a családnak minden alkalmat ragadni, hogy a zsenge gyermeki lélek fokozatos fejlődését bölcs nevelési eljárásával minél inkább elősegítse és irányítsa, annyival is inkább, mivel a népiskola, mint azon intézet, mely főként a gyermek lelki nevelését tűzi ki feladatául, már oly anyagot remél a családtól, melynek lelki tehetségei annyira kifejlődtek, hogy azokat lassanként a komolyabb természetű munka is kellemesen foglalkoztatni, illetve