Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1897
12 iránt, hogy ezentúl a leányiskolánk érdekeit is a legmelegebb jóakarattal és buzgó gondolkodással felkarolják. Azért szivünk mélyéből üdvözöljük az uj elöljáróságunkat, nevezetesen: Dr. Králik Lajos urat, mint egyházi és iskolai közfelügyöt, Stephani Lajos urat, mint közgondnokot, Zsigmondy Géza urat, mint tanodái I. felügyelőt, Dr. Vetsey István urat, mint tanodái II. felügyelőt, Joób Károly urat, mint tanodái gondnokot és Dr. Zsigmondy Jenő urat, mint egyházgyülekezeteink közös syndikusát, és ajánljuk ügyünket gondoskodó becses figyelmükbe és j ó a k a r ó becses pártfogásukba. Áttérve évi adataink rendes sorára: 1. a tanítói testület személyzetében nem történt egyéb változás mint, hogy az idén a IV. polg. leányosztályban az egészségtant már dr. Bexheft Ármin iskolaorvos úr tanította, és hogy Hudecz Olgát, ki a IV. elemi leányosztályban eleinte mint helyettes tanítónő, utóbb segéd tanítónői minőségben volt alkalmazva, immár több évi sikeres működése által a közelismerést kivivőn magának, a f. é. május hó 22.-én tartott évi közgyűlés véglegesen rendes tanítónőnek megválasztotta. — A kir. tan- felügyelőség ajánlata folytán Bene Bertalan tan. úr a IV. polg. leányosztály növendékei számára az idén is adott külön órákat a művirágkészítésből. Mint beteghelyettesitők működtek a fiúosztályokban Kardeván Károly és Szabó József tanárjelölt urak, — a leányosztályokban Urbányi Róza old. tanitókisasszouy. 2. Az iskola jelentékenyebb napjaira vonatkozólag jelentjük, hogy a beiratások befejeztével a rendes tanítást szeptember 7.-én kezdtük meg, még pedig a szokott módon tartott isteni tisztelettel, melyet mint az utóbbi években rendesen, ez alkalommal is nagytiszt. Horváth Sándor lelkész úr tartott számos szülő jelenlétében. — A tanítás egész éven át szakadatlanul folyt; szünetek csak az egyházválasztmányilag engedélyezett rendes napokon tartottunk. — Nagyobb növendékeinket az idén is elvezettük rendesen a hónapok első vasárnapjain az isteni tiszteletre, és mivel a lefolyt évben a reformáczió ünnepe is vasárnapra esett, tanítványaink ez alkalommal szinte a rendes isteni tiszteleten vettek részt, nem pedig mint más években a községi iskolákba járó ev. tanulók számára rendezett külön isteni tiszteleten. Szinte úgy a templomban ünnepeltük április 11-ét, mint az 1848.-Í sarkalatos törvények szentesítésének 50. évfordulóját. Felséges királyunk azon legkegyelmesebb elhatározását, hogy nemzetünk 10 jelesének hazánk fővárosában a saját költségén szobrokat emeltet, a különböző korbeli gyermekek felfogásához képest az illető osztálytanítók méltatták. Polgári leányiskolánk továbbá f. é. már ez. hó 15-én is tartott iskolai ünnepélyt a következő műsor szerint: 1. Hymnus. Éneklik a növendékek. 2. Megnyitó beszéd. 3. Ima a szabadság félszázados ünnepére Sántha Károlytól; mondta Farkas Margit IV. o. n.