Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1894

6

tartotta. Itt tehát szellemi túlterheltetésröl szó sem lehetett.

A rómaiaknak nevelése is tökéletesen megfelelő volt; szemök előtt tartották Juvenal hires mondását: „Mens sana in corpore sano!“ „Ép testben, ép lélek!“

Az egész középkorban sem akadunk sehol szellemi túleröltetésre, vagyis panaszokra, melyek ezt hangoztatnák.

De az újkor kezdetén már hallatszanak egyes hangok, melyek a túlterheltetésröl panaszkodnak. így olvassuk egy német orvos, Dr. Edel A., értekezésében, melyet a német iskolákban észlelt túlterheltetés ellen tartott, hogy már 1594-ben állitá a hollandi Heurnius, hogy a tanítás sikere azon időközöktől függ, a melyek az egyes tanítási időben a pihenésnek szentelvék, azaz hosszabb időközöket kíván a tanítási időben; 1694-ben meg a német orvos Horst Gergely irta: „Hogy haszonnal tanulhassunk, csak keveset halljunk és olvassunk!“ A hires Comenius is — ki a hires Rákóczy-iskolát Sáros-Patakon szervező- állítja, hogy korának tanítás módja felette homályos és unalmas, az erkölcsi nevelést elhanyagolják s a latinnak, rendszerint kellő eredmény nélkül felettébb sok időt szentelnek.

S hogy e panaszok az utóbbi évszázadban gyakrabban ismétlődnek, annak az az oka, hogy az iskolaügy fejlődésében nem tartották meg a kellő fokozatot. Mert, ha meggondoljuk, hogy a 200 év előtti iskolákban- a mostaniakhoz viszonyítva — igen keveset tanítottak, s megelégedtek a legcsekélyebb eredményekkel, t. i. a betanultak szószerinti elmondásával; a múlt idők iskolái csak 3- 4 tárgyat öleltek fel, holott egy mostaniban egy 12 13 éves tanulónak 12—15 tárgyat kell tanulnia; s továbbá, hogy mig azelőtt egy felsőbb osztályban is 1—2 tanerő működött, s ezek közül egynek-egynek több tárgyat kellett tanítania, tehát önkénytelenül önmagát ellenőrizte, hogy túlsókat ne tanítson: most minden szakra, hogy ne mondjam minden tantárgyra külön-külön képesített szakember van, ki ked-