Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1894

IG

lehet azt vinni. Sok anya büszkeséggel szemléli leányának haladását, örömmel lát a leány maga is munkájához, mennyi hasznos és szép, szükséges és szükségtelen munkát végez vagy kell végeznie, gyakran éj) oly túlságig viszik némely családban. Az egyik anya pl. örömmel látná, ha iskolás leánya (legyen az akár csak 13-—14 éves) önmaga késziténé el — ha csak lehetséges — jövendő kelengyéjének összes horgolását; a másik azt kivánná, hogy leánya az egész családja számára való zsehheliket hímezné a harmadik meg, mint igen házias, hogy leánya önmaga kösse meg magának az összes harisnyákat stb. -— A mily szép volna mind ez, ha teljesülne, ép oly helytelen s túlságos nagy követelés volna, mert egy iskolás leánynak más kötelessége is van, mint csupán a jövőre gondolni s a jövőnek dolgozni, az éljen a jelennek, a jelenben. A leány igenis tudjon szépen kötni, hímezni, horgolni, varrni s ha lehetséges szabni s gépen is varrni, annak majd egykor jó hasznát veheti; de jelenleg más kötelessége is van, annak is meg kell felelnie, nem kell tőle ma mindent követelnünk, jusson s maradjon valami az iskola utáni időre is. Hozzájárul még ezenkívül a testi megerőltetés is, az ülés, talán görnyedt ülés, mi a serdülő leányoknak épen nem ajánlható.

Nem tartozom azok közé, kik azt mondják: kár a leánynak kötnie, hisz oly olcsón szerezheti he a készen kötött harisnyát; kár horgolnia, mikor a horgolás oly jutányos, a hímzésnél meg többet árt szemének, mint a mennyibe kerül egy szép monogramm himeztetése stb. Bár ez mind való igaz. De a nőnek, ha nincsen a „szerzésre“ utalva, egykor feladata a „megtartás,“ s gyakran járulhat egy-két tű kötése, kis varrás vagy efféle megtartás, javítás által a család anyagi jólétének emeléséhez. Azért nem tartom feleslegesnek a női kézimunkának tanítását s művelését iskoláinkban sem, csak ne kívánjanak a t. szülök leányaiktól lehetetlen vagy túlterhelöt. Mert bár-