Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1887

ily viszonyok közt értelmi nevelésről szó alig lehet, azt bizonyítani fölösleges.

A jobbmódú szülök, gyermekeik számára e korban az u. n. gyermekkerteket veszik igénybe. Ámde ezek, nagy városban, többnyire egy aránylag szűk teremre szorítkoznak, a hol a gyermek festett növényeket s tán egy-két kitömött állatot láthat ugyan, de a szabad természetben s annak sokoldalú képző hatásában nem részesülhet. Egy kis kéz- és beszédbeli ügyesség és észgimnasztika mindaz, a mit ez intézetek a legjobb esetben nyújthatnak. De ez is megbecsülketetl en haszon oly gyermekekre, a kik azt a családi körben, a hol többnyire tudatlan cselédek felügyeletére vannak utalva, el nem sajátíthatják.

Előkelő és vagyonos szülőktől arra is telik, hogy gyermekük mellett, a míg iskolába nem járnak, vagy később is, állandóan tartsanak nevelőnőt, ki a kisdedekre felügyeljen s velők értelmi-fejlesztés czéljából is foglalkozzék. A legtöbb családban még mindig az az elfogult nézet uralkodik, hogy ily czélra csak külföldi bonn e-ok g ouver nante-ok alkalmasak, holott nálunk—csak itt a főváros- lián is — két sőt több jól berendezett intézet van ily nevelőnők képzésére. Nem lehet tagadni, hogy ha a szülők czélja csak az, hogy gyermekeik az anyanyelven kívül valamely idegen — többnyire német és franczia — nyelvet sajátítsanak el, különösen a tiszta kiejtés és nyelvtani szabatosság szempontjából, a külföldieket illeti meg az elsőség. Ámde itt a nemzeti, hazafias szel- 1 emben való nevelésről sem szabad megfeledkezni, s hogy lehetne erre alkalmas az, a ki maga idegen — tán a magyart éppen kicsinylő, ha nem lenéző -— szellemben nevelkedett, s ki a mi hazai viszonyainkat teljességgel nem ismeri? S tudva azt, hogy a legelső benyomások, melyeket a gyermek a zsenge korban nyer, a legmaradandóbbak s az egész életre kihatók és irányadók szoktak lenni: nem kelthet-e bennünk méltó aggodalmat azon tudat, hogy épen előkelő családaink gyermekei, a kik születésüknél s vagyoni állapotuknál fogva arra vannak hivatva, hogy majd- egykor a társadalom vezérlői közt foglaljanak helyet, már eszmélésük derengő hajnalán idegen — velünk nem rokonszenvező — egyének betolj-ása alatt nevelkednek?

Valóban,e kérdés — már csak nemzeti művelő désünk érdekében is— sokkal nagyobb figyelmet és komolyabb megfontolást igényelne, mint a minőben eddig részesült! — Ha leányainkat e pályára képeznék, melyet most idegenek foglalnak el: kétségkívül égetőbb szükséget elégítenénk ki mint az által, hogy őket csakhogy számukra a megélhetést biztosítsuk — már-már a nyilvános népiskola fiosztályaiban is alkalmazzuk, mely