Evangélikus Elemi Iskola, Budapest, 1885
36 K) A jövő tanévre vonatkozó értesítés. 1. Az 1886/87-d i k i tanév szeptember 1-én kezdődik, a rendes oktatás 6-án. 2. Szeptember 1. 2. és 3-án 8—12 óráig csakis prot. növendékek irat hatók be. Szept. 4. és 5-én pedig azon más felekezetű növendékek, kik már a folyó tanévben is ezen intézetbe jártak. 3. Nem protestáns növendékek, kik eddig még nem voltak ezen intézet növendékei, csak akkor vétethetnek föl, ha a hely megengedi; miért is ezeknek rendes beiratásuk csak szept. 6-án d. u. 2—5 óráig történhetik. 4. A szülők kéretnek, hogy gyermekeik születési évét és napját a beiratásnál születési okmánnyal igazolják, s a beiratási napokat és órákat pontosan megtartsák; mert a ki a beiratással elkésik, magának tulajdon its a, ha gyermeke a hely szűke miatt fel nem vétethetnék. 5. Pót-, felvételi- és magánvizsgák, előlege« bejelentés után, szeptember első hetében tartatnak. 6. Felvéti vizsga azon tanulóktól is követeltetik, kik a folyó tanévben ne talán a rendes vizsga előtt bármily okból kimaradtak, a nélkül, hogy külön vizsgát tettek volna. 7. Miután az 1868. XXXVIII. t. ez. 7. §-a értelmében a szülői háznál tanult növendékek is kötelesek valamely nyilvános tanintézetnél évenként vizsgát tenni, a nálunk magánvizsgára jelentkező tanulók csak azon esetben fognak valamely felsőbb osztály tantárgyaiból megvizsgáltatni, ha a megelőző osztályokról hivatalos jellegű bizonyítványt képesek felmutatni. 8. Minden növendék köteles a beírás alkalmával az első félévi tandíjat lefizetni. 9. A külvárosi iskola növendékei saját tanítójuk által vétetnek fel. Ezen iskolában is a félévi tandíj előre fizetendő. 10. A fizetésre egyátalán fogva képtelen protestáns szülők a gyermekeik után járó tandíj lefizetése alól felmentethetnek, lia az illető kerületi elöljáróság által kiállított szegénységi bizonyítványukat gyülekezetünk lelkészi hivatalán ál láttamoztatják, s az a népiskola igazgatója által egyházunk nt. presbytenuma elé terjesztetik. Ily folyamodványok minden évben újólag nyújtandók be. 11. Azon hitsorsoknak azonban, kik kedvező körülmények között vannak és daczára ennek az egyháznak nem cselekvényes tagjai, gyermekeikért, ha azokat iskoláinkba járatják, a kettős tandijat kell fizetniök. 12. A kézimunka-tanítás a jövő tanévtől kezdve leányosztályainkban is kötelezett tantárgy lesz, miért is a leányok t a n d i j a 4, 5, illetőleg 6 fr 11 a 1 f e 1 e m e 11 e t e 11. Budapesten, 1886. június 1-én. Az egyházválasztmány nevében: Falvay Antal e. i. igazgató.