Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1941
32 likus Tanáregyesület választmányának tagja, a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetsége mennyiségtan-természettudományi szakosztályának elnöke. A tanker, kir. főigazgatóság megbízásából rövid tanfolyamot tartott a vetítésről nem fizikus tanárok számára. Átdolgozta Szíjártó —vitéz Fraknóy: Kísérleti fizika a VIII. osztály számára c. tankönyvet. A „Zentralblatt für Geophysik, Meteorologie und Geodäsie” állandó munkatársa. Vitéz Réz Henrik dr., a budapesti m. kir. Középiskolai Tanárképzőintézet megbízott német előadója. Emléklapos főhadnagy, kétszer a nagy ezüst vitézségi érem, a sebesülési érem és a Károly csapatkereszt tulajdonosa. Sárkány Sándor dr. a budapesti kir. m. Pázmány Péter Tudományegyetemen az „összehasonlító növényanatómia” c. tárgykör magántanára, proszemináriumi előadó, az egyet, növényélettani intézet díjtalan adjunktusa. A Természettudományi Társulat Egyetemes szakosztályának jegyzője. Az „International Association of Wood Anatomist” igazgatósági tagja. Előadást tartott a Természettudományi Társulat Növénytani és Egyetemes szakosztályában, továbbá a Magyar Növénytani Társaság ülésein és a Kis Akadémiában. Több tudományos dolgozata sajtó alatt van. — 1942. április hó 13-a óta katonai szolgálatot teljesít. Vermes Miklós dr. cikket írt a Protestáns Tanügyi Szemlébe, könyvismertetést tartott, két részben vegytani munkáltató tanítási kísérleteket mutatott be a Természettudományi Társulat Egyetemes Szakosztályában (megjelent sokszorosítva). Középiskolai kémiai kísérleteket mutatott be az Országos Evangélikus Tanáregyesület Herman Ottó szakosztályában. Vetített képekkel kísért előadást tartott a Budapesti Evangélikus Gimnázium Volt Növendékeinek Egyesületében a Radnai és Máramarosi havasokról. Altisztjeink. Andits József kapus, hadirokkant szakaszvezető, szolgálati éveinek száma 30, Prepszent István II. o. altiszt, szóig, éveinek száma 15, Ötvös József II. o. altiszt, szóig, éveinek száma 7. IV. Rendkívüli tárgyak. Gyakorlatok. Német nyelv. Tanította vitéz Réz Henrik dr. Célja a német fordításban és társalgásban való gyakorlás. Közös olvasmány volt Grimm, Deutsche Sagen. Beszédgyakorlatok a mindennapi életből és az olvasmányok alapján. Résztvett heti 2 órában 14 tanuló. A tandíj havi 5 P volt, 2 tanuló a felét fizette. Olasz társalgás. Vezette Poppé Béla. Célja a mindennapi olasz nyelv szóban és írásban való elsajátítása. Társalgás formájában a tanulók megismerkedtek a jellegzetesebb olasz városok (Venezia, Bologna, Firenze, Perugia, Róma, Napoli) történeti múltjával, szellemi életével, legkiválóbb műalkotásaival. Behatóbban tárgyaltuk a perugiai nyári egyetem (Universita per stranieri) szervezetét és kul-