Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1938
14 követte azután Weber Rudolf „Zépserscher Liederbronn“ című verskötetének második kiadása (Késmárk, 1938), amelynek függelékében a „Liederbronn“ nyelvjárásáról írt tanulmányát tette közzé. Mindezeknek a kiadványoknak nemcsak alapossága, hanem valóban csinos külső kiállítása is figyelemre méltó. Különféle, szintén a Szepességgel foglalkozó cikkei szepesi újságokban s egyes folyóiratokban jelentek meg. Így a Karpathenpostban s az ennek mellékletekép időnként megjelenő Zipser Heimatban, valamint a Szepesi Híradóban gyakran találkozunk kisebb-nagyobb közleményeivel. A csak újabban megjelenő Zipser Jahrbuch 1938. évfolyamában „Über die Zipser Literaturforschung,“ az 1939.-ben pedig „Arthur Webers Erzählungen“ című alapos irodalomtörténeti tanulmányait tette közzé. A késmárki liceum fennállásának 400. évfordulója alkalmából a Protestáns Tanügyi Szemlébe írt „Felvidéki és alföldi diákok a késmárki líceumban“*) címen igen érdekes művelődéstörténeti értekezést. Igen nagy és értékes munkát végzett akkor is, midőn a Szepesség térképének elkészítésével kapcsolatban a szepesi helységek pontos magyar, német és tót elnevezéseit összegyűjtötte. Egyéb érdemei mellett főkép ezt az immár 2. kiadásban is megjelent térképét akarta méltatni a Karpathenverein akkor, midőn Loisch Jánost tiszteleti tagjává választotta. Abban a megemlékezésben, amelyet Loisch diákéveiről a késmárki liceum emlékkönyvébe írt, röviden a szepesiek jellemvonásairól is szól. E kérdést külön tanulmányra tartja méltónak s ő maga a szepesi németek két tulajdonságát emeli ki: a tudásvágyat és a megbízhatóságot. Bizonyos, hogy a 800 éven át elszigetelten élő szepesi németség lelkének alakulására különféle földrajzi, történeti és gazdasági tényezők voltak hatással. Ezek közül talán a legdöntőbbek Luther reformációjának befogadása s az alkotmány- és vallásszabadságért a magyarsággal karöltve évszázadokon keresztül vívott harcok voltak. Bizonyos az is, hogy az ily módon kialakult szepesi népiélek leghívebb visszatükröztetői a tájnyelv és a tájköltészet. Loisch Jánosra is jellemző és pedig fokozott mértékben az a két tulajdonság, amelyeket épen ő tart szepesinek: a tudásvágy és a megbízhatóság. De pályája is nagy vonásokban olyan, amilyen igen sok szepesi honfitársáé volt, főkép a világháborút megelőző évszázadban. Tanulmányai befejeztével ő is szülőföldjétől távol a magyar művelődés szolgálatába lépett s annak lett lelkes munkásává. E mellett azonban, mint a szepesiek általában, ő sem feledkezett meg sohasem szeretett szülőföldjéről. Mikor pedig úgy látta, hogy annak szüksége van munkásságára, hogy a szepe- siekben épen azokat a hagyományokat kell ébren tartani, amelyek nekik értéket, jó hírt és történelmi szerepet adtak, kilépett a porondra s feladatát igaz szepesi alapossággal oldotta meg. Mert benne is él a szülőföldnek az a meleg szeretete, melynek legmeghatóbban talán az épen nála oly szép méltatásban részesülő szepesi költő, Lindner Ernő adott kifejezést e két verssorában : „Wuhin ich auch wander, wuhin ich äuch zieh, Dich zépsersches Ländchen, vergess ich doch nie.“ Dr. Losonczi Zoltán. *) 1933. évf., 241—247.
