Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933
66 Dr. Gosztonyi László 10 K-ás aranyát Pusztai László kapta, az Arany János-önképzőkörben kifejtett munkásságáért. A harctéren hősi halált halt két kiváló tanítványunk: Strasser Albert és György 40—40 P-s emlék- és jutalomdíját Reisz Pál és Domán Ferenc jeles előmenetelü érettségiző tanulóknak ítéltük. Dal- és Zeneműegyesület 15 P-s jutalomdíját Novák Emil, a nevezett egyesületben kifejtett munkásságáért kapta. Orosdy Lajos, korán elhúnyt kedves tanítványunk 100 P-s emlékdíját Poklosi János, mint példás magaviseletü, engedelmes tanuló kapta. Harkányi János mathematikai pályázatának 10 P-s díját Bauer György nyerte el. Volt Növendékek Egyesületének 50—50 P-s jutalomdíjában Paulinyi Ernő, Fiacsán József, Lőw Pál, Zsigmondy György részesült. Fellner Henrik-alapítvány 60—60 P-s jutalomdait Mosonyi Imre és Vankó Richárd, mint a VII. és VIII. osztályok legkiválóbb mathe- matikusai és fizikusai kapták. Tomcsányi Mór és felesége, Vladár Mária emlékezetére létesített tanulmányi alapítványból 40 P-t Boros László, mint a Felvidékről származó, törhetetlen magyar érzésű, evangélikus tanuló kapta. Szántó Róbert adományából 25—25 P-t kapott Jánossy István a vallástanban, Ungár György a magyar nyelvben, Deák Lajos a latin nyelvben, Nagy Pál a természettudományokban való kiválóságáért. Simon Sándor 25 P-jét Bendl Andor, a magyar tanulásában való jelességével nyerte el. Bernhardt Emil dr. ügyvéd 20 P-jét Braxatórisz Tibor kapta, mint a IIIB o. kiváló előmenetelü szegény sorsú tanulója kapta. Szigethy Lajosné szül. Brósz Erzsébet jutalomkönyvosztó alapítványából kitüntető jutalomkönyvet kapott a Szép Kultuszáért Csillag Albert mint prózaíró, Pusztai László mint szavaló, Sági Andor mint hegedűs, Antal Gyula1 mint rajzoló. Fellner Henrik-alap maradékából és az 1897-es érettségizők gyűjtéséből, mint kiváló, példás magaviseletű tanulók jutalomkönyvet kaptak: Heckenast Gusztáv, Fenyvesi György IA, Szelényi Ödön, Siki Béla IB, Bún Tamás, Lóránt Péter IIA, Fischer György IIB, Mikó Miklós, Weimann György IIIA, Liebner István, Székely András IIIB, Bielek Endre, Vajda Ödön IVA, Farkas Gábor, Nagy Iván IVB, Predmerszky Tibor, Szívós Gyula VA, Harsányi János, Bogsch Árpád VB, Császár Dénes, Kemény Pál, Scholtz Kornél VI, Vágó György, Forrai László VII. o. tanulók. II. Segélyek. Az Ifjúsági Segélyegylet évvégi jutalmazó segélyei: Varga-Hor- váth József, Králik Dezső, Rázgha Zoltán, Majercsik Zoltán, Groff Emil, Déri Zoltán, Szilágyi Pál, Schavernoch János, Sikuta Gusztáv,