Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933

30

Pintér Jenő munkája a magyar középiskolai tanárság műveltségteremtő és műveltségmegőrző tevékenységének szimbóluma. Több, mint negyedszázaddal ezelőtt elindult pályája mindig magán viselte a magyar tanár kettős és mégis eggyéolvadó ideálképének jegyét, a nevelés és a tudomány bélyegét. Ez a jegy biztosítja a mi hivatásbeli méltóságunkat, munkánk emberi és nemzeti hatóerejét, fáradalmaink jutalmát, tetteink lendületét. A szimbólum magasratartásáért, önmagunk erősítéséért hálával és büszkeséggel néz Pintér Jenőre a mi tanári karunk.

Munkálkodni ma nem könnyű. Botlasztó göröngyök állnak a szükreszabott életúton. A kezdés és folytatás nehézségeinek ezer réme félemlíti ma a magyar fiatalságot. Pintér Jenő müve a rom- badőlt és a felépülés kínzó keserveiben tengődő nemzetélet idején indult el és fejeződött be. A hét kötet mögött ott állt a munkás ember érték-hite, a küzdelem életalkotó öntudata. A megfélemlített és kishitű élet a bíztatás, a hősi kezdés, a lankadatlan folytatás erőterébe lép e mű közelében. Ezért a bíztatásért, a munkaerkölcs mindig jelen értékű valóságáért a példát megköszönve áll meg alkotás és alkotó előtt iskolánk ifjúsága.

Tóth Kálmán dr.-t, intézetünk nyugalomba vonult nagyérdemű, kiváló tanárát, augusztus hó 2-án vesztettük el életének 68. évében. A farkasréti temetőben augusztus 4-én lefolyt gyász- szertartáson Kubacska András dr. igazgatóhelyettes búcsúzott el tőle. Életéről és működéséről 1928—29-i értesítőnkben Szolár Ferenc dr. kartársunk emlékezett meg. Páratlan készültségü, az antik világ gondolatvilágába mélyen behatolt, lelkes és határozott egyéniségű kartársunknak emléke élni fog társainak, barátainak és tanítványainak szívében.

A múlt serkentő hatásának dokumentumaként és egyszersmind a jövőbe világító fényként az intézetünkkel kapcsolatos alapítványokat fentebb közöltük. Ezek mutatják, hogy iskolafenntartó egyházunk tagjai, vezérlő egyéniségei, iskolánk volt tanítványai, azoknak szülei és barátai milyen hatalmas összegekkel járultak hozzá ahhoz, hogy iskolánk felvirágozzék, tanárai munkakedvüket megtartsák és folyton növeljék, az iskola mindazokkal a segédeszközökkel el legyen látva, amelyet a haladó tudomány megkövetel, tehetséges, de szegény tanítványainkat az anyagi eszközök hiánya tanulásukban ne akadályozza, az egész iskolai életben pedig a nemes szellemi versenyzés viruljon fel. Ezeknek az alapítványoknak legnagyobb része a nagyon is jól ismert viszonyok folytán értékét vesztette, de megmarad azoknak a férfiaknak és nőknek emléke, akik a nevelés nagy értékeitől áthatva, azon igyekeztek, hogy intézetünket az ország egyik legjobb iskolájává tegyék. Reánk tanárokra nagyon megnyugtató és serkentő annak tudata, hogy az ősök szelleme nem veszett ki és hogy az utódok ismét nagyon érté-