Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933
\ ben állt, ma legfőbb kötelességünk, hogy megmentsük népünket, mely négy állam keretében éli a maga keserves életét. A mai irodalomismeret, mely népiségünk szellemi mozdulatairól ad számot, egy, a politikai határoktól független egység és összefüggés kilátópontja. Amint a mohácsi katasztrófa után a magyarországi latin irodalmiság az őrzője és továbbplántálója a Mohács előtti „Hungária“ tudatának, ugyanolyan szerepe van ma az irodalomismeretnek. Horváth János egy helyütt úgy határozta meg az irodalom- történetet, hogy az a nemzeti önismeret szerve. Tegyünk ehhez még egy Kemény Zsigmond-idézetet: „Tévedni a halandó gyöngesége, de önismeretre törekedni az Isten parancsa, mely az egyéneket és népeket csalódásaik által bünteti.“ Csalódásokban éppen elég részünk volt és ideje, hogy öneszméletünk megerősödésével e büntetés alól felszabaduljunk. Ama régibb irodalomszemlélet is hordott magában nemzettudatot, de az önelégült kor inkább csak a maga külsőséges szépségeit nézte a tudat tükrében. Nem szerette látni azt, ami boldog nyugalmát zavarja, szellemünk feszültségeit, ellentétes vonásait. A ma érdes levegője kritikaibb és felelősségteljesebb nemzetszemlélet követel. Irodalmunk múltja, mely képességeinknek, szándékainknak bíztató megvalósulásait, tragikus megtorpanásait, nemzeti problémáinkat a politikai életnél tisztábban és élesebben mutatja, adja meg a nevelők számára a leghasznosabb alkalmakat a jövőt.alkotó nemzettudat kialakítására. Az iskola ebbeli munkáját megkönnyíti, hogy a magyarság legnagyobb nevelőit ma nem másutt, hanem a par excellence nemzeti szellemtudományok, az irodalom- s történetismeret művelői között találhatjuk meg. E tudományokban most folyik — részben már be is fejeződött —, szellemi múltúnk teljes összefoglalása, múltbeli nagyjaink személyiségének és munkásságának nem theátrális szoborként való megmerevítése, hanem jelent-formáló életszerűségükben történő felfedezése. Maga a tudomány is önkínzó kutatással próbál feleletet adni európai megállásunk, hivatásunk és megjobbulá- sunk nagy kérdéseire. Sorsunk attól függ, fel tudjuk-e öltözni az új embert. Magának népünk egészének is, nemcsak a jövőt jelentő ifjúságnak, egy nagy nevelési folyamaton kell keresztülmennie. Az iskola vállalja ebből a maga részét. Ő maga is idomulni próbál a megújhodó időhöz. Keresi a módszert, mely a igazságokat maradandóvá és kívánatossá tesz, meggyújtja mécsét a tudomány fáklyájánál és aktív részesévé válik népi közösségünk lelki átalakulásának. E szándékok és célok, ez akaratok és leendő megvalósulások biztosítják a ma és a jövő magyar középiskolájának szent hivatásbeli méltóságát. 16 Kerecsényi Dezső dr.
