Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1933
12 bak ismeretét is csak valami tessék-lássék olvastatás biztosította. A személyes olvasmányélmény háttérbe szorult, mert az időt elvette a kész ítéletek, megállapítások, adatok megtanultatása. Bármenynyire is károsnak mutatkozik ez a módszer éppen a közönségnevelés szempontjából, botorság volna könnyed felelőtlenséggel pálcát törni felette. Volt ennek is elvi értelme, különösen addig, míg Beöthy Zsolt klasszikus tankönyve volt szinte egyetlen vezető je. a magyar középiskolák irodalomtörténeti oktatásának. Formulázásai, ítéletei és összefoglalásai a könyvét tanulók számára az irodalom- történeti gondolkodás oly iskoláját jelentették, melynek hatása maradandóságban nem maradt mögötte a kiemelkedő tanáregyéniségének. Az egészen más lapra tartozik, hogy ama nem egyszer évtizedek elmúltával is szószerint felidézhető formulák és megállapítások alkalmasak-e ma a közönségnevelés céljaira, de stílust és bizonyos ítélőerőt alakító erejük kétségtelen. A baj inkább az volt, hogy ezt a historizmust egy majdnem pedagógiai pesszimizmusnak nevezhető hangulat is vezette. A régi iskola nem hitt eléggé önmagában s a megközelítően teljes történeti áttekintést, mint a nemzeti műveltségtudat zálogát, a középiskola keretén belül azért is erőltette, mert ezt az időt utolsó alkalommal gondolta e műveltség- tudat rögzítésére. Csak hadd menjen át az ifjúság -—• mondta — szellemi múltúnknak lehetőleg minden tényén, hiszen az iskolából kikerülvén, soha többé nem fog gyönyörűségért, tanulságért, öntudatbeli megerősödésért a régiséghez fordulni. E tanítási és nevelési mód ellenzéke a mostani években van kialakulóban. A középiskolai irodalmi oktatás és nevelés elmélyítését sürgeti, mert szeme az iskolán túlra is tekint és irodalmi közműveltségünk alacsony szintjét látván, a középiskola felelősségét keresi a mai állapotokban. Követelései talán túlzottak, de az bizonyos, hogy iskola és élet oly kapcsolatára törekszik, mely régebben feledtségbe ment. Módszerbeli támogatója az ú. n. munkaiskola, a tanulói öntevékenység követelése. A munka-iskoláról igen sok téves nézet van forgalomban. Vannak, akik benne látják az egyedül üdvözítő pedagógiai módszert. Gyermek-kényeztető korunk a „játszva-tanulás“ paradicsomi állapotát véli benne felfedezni. Aggodalmaskodó ellenzői féltik tőle a tanári tekintélyt, a tanítási órák ünnepélyes menetét és tartanak az anyagteljesség csorbulásától is. E tévedések barát és ellenség túlzásaiból származnak. A munka-iskola nem könnyítés, nem valami pedagógiai arcanum, mely minden bajt megszűntet. A munka-iskola nem más, mint a szellem igényeire és erőfeszítéseire való nevelés. Megvalósulása pedig nem pusztán a mindenki által elsajátítható módszer kérdése, hanem épp úgy a tanító egyéniség eredménye, mint minden múlt és még ezután eljövendő pedagógiai elgondolásé.
