Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1930

13

képzését végezzük, — azt hisszük — nem kell fejtegetnünk. Az olvasókönyv egyetlen sorának sem szabad metodikai gátként állnia e munka útjában.

* # #

A Tanterv és az Utasítások az I—III. osztály magyar nyelvi oktatásában észrevehető tartalmi fokozatosságot állapítottak meg, mely olvasókönyveinkben fel is lelhető. Az olvasmányanyag fokozatosan igényesebbé válik s az egyszerűbb lelkiségtől halad az összetettebbig. Érezhető ugyan ebben a fokozatosságban az a kevésbbé irodalmi, mint inkább művelődéstörténeti, történeti, sőt földrajzi hangsúly, mely még a régibb tanterv hagyatéka, de ez ellen, ha egy magyar „Kulturkunde” szemszögéből nézzük, még az „irodalmibb” hangolású tanár sem emelhet súlyosabb kifogást. A baj csak az, hogy az I—III. osztályos magyar nyelvi oktatás nemcsak e feladatok hordozója. Valóban, vannak bizonyos „irodalmi” feladatok, melyeknek 'elvégzése mintegy előkészíti a felsőbb osztályok magyar nyelvi oktatását. Az, aki már tapasztalta, hogy IV. osztályos tanítványai mennyi szellemi gyökértelenséggel, sőt értetlenséggel állnak a teljesen fogalmi szférába emelt stílsajátságok előtt, megérti, hogy némi előkészítésre már az alsó három osztályban alkalmat kell keresni. Feltűnő, hogy az Utasítások e téren milyen szűkszavúak. Az előkészítésnek egy-két helyen történt megemlítésén kívül, alig lehet pozitív tanácsokért hozzáfordulnunk. Érthető, hogy az olvasmányanyag irodalmi értelmű feldolgozásának mikéntjében olvasókönyveink sem adnak semmi biztos alapot.

Irodalmi értelmű feldolgozás. E szóval szaktárgyunk metodikájának bizonytalan talajára léptünk s egyben még hátralévő mondanivalónkat erősen el is határoltuk. Tudott dolog, hogy az olvasmányanyag „általános” érvényű, nemcsak irodalmi érdekű, feldolgozásának módja mennyire körüliratlan. Egyre több és több hang óhajtja a magyar nyelvi és irodalmi oktatás rendszeres metodikájának elkészítését és — ez az, ami bennünket az olvasókönyv kérdésénél is érdekel — a Vezérkönyv, a középiskolai magyar „livre du maitre” összeállítását. A Vezérkönyv kétségkívül igen nagy segítség lenne, de abban az esetben, ha egyetlen formában születnék meg, félő volna, hogy tanításunk módja igen hamarosan megmerevednék. Egy fajta „hivatalos” módszeresség hatalmasodnék el, mely többet ártana mint használna. Ezt a veszélyt csak úgy lehetne kikerülni, ha minden magyar olvasókönyvhöz készülne egy-egy Vezérkönyv, melyek mindegyike bizonyos módszerárnyalatot képviselne s éppen kevésbbé hivatalos bélyege egyéni színeknek és változatoknak engedne teret. A mai gazdasági viszonyok azonban a Vezérkönyv ily variánsainak megteremtését aligha engedik meg. A kevés példányszámban megjelenő vaskos Vezérkönyv költségeit nem lehetne senkire sem áthárítani. Ennek meggondolása vezet bennünket annak a felismerésé-