Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929
62 került sor. A rend és fegyelem fenntartásában a növendékek tisztikara is buzgólkodott: Kürti László, főszénior, Péntek Pál, Szepessy Gyula, főszéniorhelyettesek, Dombrádi Nagy László és Fényi Géza, széniorok. A „legjobb fiú díját” a növendékek saját megállapítása szerint Szpessy Gyula V1IA tanuló érdemelte meg. Jutalomkönyvet kaptak még: Kürti László VIII, Dombrádi Nagy László VIIB, Gróf György VA, Lostorfer Vilmos IIIB, Szentkirályi Frigyes IA. Intézetünk részére a következő adományok érkeztek: Szóld Manóné úrnő, Mezőlak: szegénysorsú növendék ellátási díjának fedezésére: 500 P. Ugyanerre a célra a Fasori Ev. Nőegylet 150 P-t adományozott. Fischer Ignác úr, Miskolc, az internátus felszerelésének kiegészítésére: 200 P-t. Természetbeni adományokat küldtek: Hirsch Imre úr, Muth-puszta, Kontra Imre úr, Tahitól: - falu, Bajusz Gábor dr. úr, Solt, Kovács Ferenené úrnő, Budapest, Papp László úr, Balatonföldvár, Lostorfer Rezső úr, Karapancsa. A Budapesti Korcsolyázó Egyesület Zsigmondy Géza min. tanácsos úr közbenjárására 8 ingyen évi bérletjegyet adott intézetünknek, Kókai Lajos, könyvkereskedő úr pedig Magyarország domborművű térképét adományozta az intézetnek. Fogadják mindannyian ezúton is hálás köszönetünket. Ide tartozik, hogy a fenntartó hatóság 6 tanulónak az évi ellátási díjakból 2000 P-t engedett el. XI. A GIMNÁZIUMI TANULOK NÉVSORA. IA osztály. 1 Alexander József, 1919 Bpest, ev. Ámon János, 1919 Abbázia, ev. Andreies György, 1919 Bpest, ev. Bacher Zoltán, 1919 Bpest, ref. 5 Barna Tibor, 1919 Bpest, izr. Bárok László, 1919 Bpest, izr. Berkes Lajos, 1918 Bpest, r. k. ism. Biszkup Ferenc, 1918 Bpest, r. k. Bottá Ferenc, 1919 Cinkota, Pest m. ev. tm. 10 Bretschneider Harry, 1919 Bpest, izr. Csató István, 1919 Bpest, izr. Cserépy Zoltán, 1919 Pécs, ev. k. II f. Csilléry Miklós, 1919 Székesfehérvár, ref. i. Dani Lajos, 1917 Páty, Pest m. ref. 15 Deák Tibor, 1920 Bpest, izr. Fodor István, 1919 Bpest, izr. Franz Zoltán, 1919 Rákospalota, ev. Friedmann József, 1918 Bpest, izr. Fritsch Lajos, 1919 Bpest, ev. 20 Gábor Tamás, 1919 Bpest, ev. Gelléri Endre, 1919 Bpest, izr. Gerzon György, 1919 Bpest, ref. Graser Andor, 1919 Bpest, r. k. Hering Brúnó, 1919 Bpest, ev. 25 Hodor Tibor, 1919 Nagyvárad, ref. Jeszenszky Tibor, 1919 Csömör, Pest m. ev. Kaffka György, 1918 Marcali, Somogy m. r. k. Kail Endre, 1919 Szeged, ev. KinSzky Béla, 1919 Kispest, ev. k. II f. 30 Klein Endre, 1919 Bpest, izr. Kőhegyi László, 1920 Szeged, ref. k. II f. Kolener György, 1919 Losonc, ev. i. Krausz Károly, 1919 Bpest, ev. Krmetzky Pál, 1919 Dunaharaszti, Pest ni. ev. k. II f. 35 Lenkei György, 1919 Bpest, izr. i. Magyar Béla, 1919 Bpest, ev. Mayerhof Andor, 1919 Bpest, izr. Mezey László, 1919 Bpest, ref. i. Muucz Frigyes, 1919 Bpest, ev. k. II f.‘ 40 Papp László, 1919 Bpest, ref. i. Placskó Lajos, Ózd, Borsod m. ev. i. Predmerszky Tibor, 1919 Bpest, ev. k. II f.