Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929

60 Lajos dr., Jánossy István dr., Remport Illek dr.) szorgos munká­jának köszönhetjük, hogy növendékeink közül a fennforgó nehéz viszonyok között is majdnem mind jeles, jó és elégséges rendű volt. Bizonyos, hogy még sok évi nemcsak nevelői, hanem tanítói munkára is szükség lesz intézetünkben, amíg olyan növendék­seregre teszünk szert, mely tanulmányi tekintetben díszére válik majd iskolánknak. Szerencsénk, hogy növendékeink egészségében és már bebizonyított kitűnő fizikai fejlődésében erre megvan min­den előfeltételünk. Kisebb megbetegedések is alig fordultak elő az év folyamán azon az egy nagy kellemetlenségen kívül, hogy dec. —márc. hónapokban hat növendékünk a vörhenyen esett keresztül szerencsére minden utókövetkezmény nélkül. Köszönetét kell itt mondanunk a Stefánia-gyermekkórház vezetőségének, élén Bókay professzorral, kik minden esetben lekötelező szívességgel állottak rendelkezésünkre betegeink elhelyezése és gondos kezelése körül. Nö­vendékeink kitűnő fizikai kondíciójára jellemző az a tény, hogy az a különféle sportnemekben az iskola házibajnokságai közül 7-et (gerelyvetés, diszkosvetés, súlydobás, 200-as, 300-as futás, magas­ugrás, céllövészet) az internátus növendékei szereztek meg. A tulajdonképpeni internátusi nevelés erkölcsi, jellembeli és társadalmi kiképzésben áll. Az iskolában szerzett tudást ki kell egészítenünk olyan képességekkel, melyek lehetővé teszik, hogy növendékeink felnőve az élet minden vonatkozásában megállják a helyüket. Ami kevés időt az iskolai tanulmányi kötelezettségek meghagytak, azt iparkodtunk e célra minél intenzívebben kihasz­nálni. Ide tartozik növendékeinknek az idegen nyelvekben, az énekben, zenében való oktatása. Ide tartozik az élet praktikus ismereteit célzó rnűhelynevelés, a színháznak, hangversenyeknek, múzeumoknak, kiállításoknak látogatása, stb. Ide tartozik a tár­sadalmi jelentőségű sportágaknak a gyakorlása: úszás, korcsolyá­zás, vívás, tenniszezés, tánc, stb. E sokféle teendő programjának, módszerének, helyének és idejének megállapítása nagy körül­tekintést igényelt s a lefolyt három évben még nem sikerült min­den esetben. Így tánctanfolyamra felsőbb osztályos növendékeink kis száma miatt még nem volt szükség, az úszás fontos és rend­szeres megtanítására, bár növendékeink 2/3 része nem tud úszni, megfelelő helyet és időt nem tudtunk találni, a műhelynevelés mór megindult ugyan, növendékeink közül 24-en tanulták az asztalos­mesterséget az intézet műhelyében, szerszámismeretet és kezelést apróbb használati tárgyak (fogas, virágtartó, zsámoly, dobozok, stb.) készítését, de e gyakorlatok anyaga és módszere a dolog újsága miatt még nem alakulhatott ki teljesen. Ezzel szemben a korcsolyázást a városligeti műjégpályán, a tenniszezést a szom­szédos Erdős-féle sporttelepen, vívást iskolai tanfolyamon rend­szeresen tanulhatták. Vasárnaponként és vakációs napokon rend-

Next

/
Oldalképek
Tartalom