Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929
54 fizetett. Faluba Györgynek a könyvtár kezelésének munkájában segédkeztek: Krajnyák Géza, Lueff Elemér, Frenyó László, Biedermann Rezső, Schöll Károly. 4. Ifjúsági Gyámegylet. A gimnáziumi Ifjúsági Gyámegylet működése 32 évében is Bereezky Sándor vallástanár vezetése mellett munkálkodott. A tanév elején tartott választmányi ülés titkárnak Makláry Tivadart, pénztárosnak Szalágyi Gézát, ellenőrnek Koricsánszky Árpádot választotta meg. Az egylet céljaira az ifjúság 668 P 50 fillért jegyzett. Május 10-én vallásosestélyt rendeztünk, melynek műsora a IX fejezetben található. A vallásosest bevétele 193 P 30 fillér volt. Az egész évi jövedelem kitett 823 P 06 fillért. Ennek egynegyedét, 205 P 77 f-t a Gyámegylet az Egyetemes Gyámintézet javára, ennek pénztárába fizette be. A szabad rendelkezésre maradt 617 P 29 f-ből adott a budapesti Prot. Árvaháznak 30 P-t, a soproni Theol. Otthonnak 30 P-t, a kelenföldi ev. templomalapra 30 P-t, az angyalföldi ev. templomra 30 P-t, a kőbányai ev. templomra 30 P-t, a Luther-Szövetségnek 30 P-t, a tállyai ev. egyháznak 30 P-t. Tanulók segélyezésére kiosztott 350 P-t. A maradékot a tőkéhez csatoljuk. 5. Az Ifjúsági Sportkör. A budapesti ág. hitv. ev. gimnázium diák-sportköre a KISOK budapesti kerületének északi csoportjába tartozik. 1913 szeptemberben alakult s a KISOK 160 szám alatt igazolta. A sportkör tiszteletbeli elnöke Mikola Sándor igazgató; vezetője Mikó Imre testnevelési tanár. Az intézet tanulóinak teljes létszáma 574. A magántanulók, illetve magánvizsgázók száma 5. A testgyakorlás alól felmentettek száma összesen 36. A testnevelési alapra fizető tanulók száma összesen 455. A testnevelési alap fizetése alól felmentettek száma 124. A sportkörben működő tagok száma korosztályonként : I korosztály (10—12 évesek) 15. II korosztály (12—14 évesek) 38. Ili korosztály (14—16 évesek) 86. IV korosztály (16 éven felül) 106. Összesen 245. A sportköri működés heti óraszáma 6. A sportkörben a következő szakosztályok működnek: kézilabda, kosárlabda, tennisz, torna, atlétika, fiszás, vívás, jéghoki és céllövészet. Az intézetnek 200 m2 alapterületű, fűrészporos padozatú tornaterme van. Udvara játékra alkalmas, alapterülete 2800 m2. Külön játszótei’e és uszodája nincs. Az atlétikai szakosztály tagjai a MAC margitszigeti sporttelepén gyakorolnak. A sportkör tagjainak van módjuk téli sportok űzésére. Háziversenyt a következő szakosztályok rendeztek: tennisz, vívó, atlétikai és céllövő. Országos középiskolai versenyt a vívó- csapat és a tenniszcsapat vándordíjáért rendezett a sportkör. A KISOK által rendezett kerületi versenyeken a következők vettek részt: atlétika (1929 okt.) : 22 tanuló; síversenyen: 3 tanuló; vizipóló: 8 tanuló; vívó: 9 tanuló; atlétika (1930 május): 14 tanuló. A KISOK által rendezett országos versenyeken a sport-