Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1929
15 nagy eseményei. Kibe ne öntenének új életbátorságot mai szomorú sorsunkban az 1848-as márciusi ifjaknak nemzeti öntudatot felkiáltó tettei, kicsoda nem lesz egy jelentős fokkal erősebb, hívőbb és kitartóbb, mikor a vörössipkás honvédek harcairól hall, az ön- feláldozás ezer és ezer más példájáról, ki ne érezné magát magyarságában többnek, nagyobbnak, mikor a március 15.-i ifjúság egy- egy alakja, vagy a politikai és fegyveres harcok egy-egy legendás személyisége, egy Petőfi, egy Kossuth, egy Damjanich, vagy Bem magasodik a szeme elé? Nagyító és felséges színű sugarakat visszaverő tükör előtt állunk ilyenkor s ez a tükör azt mutatja meg nekünk, hogy milyenek tudtunk lenni a múltban és milyenek lehetünk a jövőben, ha meg tudunk ittasodni valami megszentelt italtól, a hazaszeretet tüzes borától. A színes sugarakat visszaverő tükör most is a kezünkben van. De most ezt a tükröt, mely múltúnk képét és a jövő reménységét tudja elénk villantani, egy kissé el fogjuk fordítani. Nem fogunk egyenesen belenézni, hogy március 15,-ének nagy eseményei és emberei közvetlen pompájukban táruljanak elénk, hanem azt fogjuk csak látni, hogy az 1848 március 15.-ével kilobbanó magyar szabadságharcot miképpen szemlélte az 1848—49-es években az akkori európai közvélemény egyik igen jelentős darabja, a francia társadalom.*) A képek, melyeket a mi szabadságharcunkról mutat ez az elfordított tükör, halványabbak lesznek, mint ha egyenesen tekintenénk belé: március 15.-ének felejthetetlen pillanatai, az utána következő küzdelmek egyes mozzanatai csak mint bizonytalan ködfoltok jelennek meg, hiszen most már nem is mi nézzük önmagunk múltját, hanem a 48-as évek francia polgára, akinek csak igen homályos fogalmai vannak egy kicsi népről, mely valahol a Duna—Tisza táján él, de az újságok írnak róla, mert egyszerre két gyűlölt hatalom, Ausztria és Oroszország ellen mert fegyvert fogni. Pedig nem voltunk egészen ismeretlenek addig sem a szélesebb értelemben vett európai közvéleményben. Az 1848 előtti évszázadokban két alakban mutatkoztunk be Európának. Első alakunkat az a jámbor nyugati pap jellemezte leghatározottabban, aki először fejezte be napi imádságát ilyeténképpen: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket!” Ebben a közvéleményben a magyar az a vad, kegyetlen, torzonborz, pogány, ázsiai lovas, ki falvakat és kolostorokat gyújt fel, bástyás városokat gázol le valami érthetetlen pusztításvágyból. A másik magyar arc néhány évszázaddal később lép a Nyugat közvéleménye elé s ez az az *) A felhasznált idézetek a következő dolgozatból valók: Sipos Lajos: A magyar szabadságharc visszhangja a francia irodalomban 1848—51. Bp. 1929. A XIX. sz.-i francia társadalomnak a magyarsággal szemben elfoglalt álláspontja megismerésére Hankiss János, Tóth Béla és Henri Tronchon idevágó magyar és francia nyelvű tanulmányai voltak az irányadók.
