Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1927

művészies emléktáblájának költségeire. Ugyanezen célra szolgált az a 773 pengőt kitevő összeg is, mely dr. Szigethy Lajos, ny. gimná­ziumi tanár és tb. igazgató Schiller, költemények című, egyesületünk kiadásában megjelent verseskötetének eladásából befolyt. A díszes emléktáblát, melyet Lux Elek szobrászművész készített, június hó 20-án lepleztük le. Egyesületünket e szép ünnepen dr. Elischer Gyula, egyetemi tanár képviselte. Egyesületünk választmányának egy régebbi határozata értel­mében gyűjtést indítottunk, hogy gimnáziumunk felejthetetlen taná­rának, Lehr Albertnek, emlékét megörökíthessük. Az adakozások megindultak s hisszük, hogy rövid idő múlva Lehr Albert sirja fölé oly emlékoszlopot állíthatunk, mely méltó lesz ahhoz az em­lékhez, melyet az ő nagy, nemes és halhatatlan magyar lelkének ő maga állított műveiben. Szorgalmas és jóviseletű gimnáziumi tanulók segélyezésére és jutalmazására a múlt évben is 200 pengőt fordítottunk. E díjakat gimnáziumunk záróünnepén egyesületünk nevében dr. Rakovszky István lelkes beszéd kíséretében nyújtotta át a kitüntetett ifjaknak. Reméljük, hogy bevételeink növekedésével, idővel nemcsak gim­náziumi tanulókat, hanem érdemes egyetemi hallgatókat is támo­gathatunk majd kisebb-nagyobb összegekkel. Tagok száma. Egyesületünknek az 1927—28. iskolai év vé­gén volt 23 (a múlt évben 21) alapító, 409 (360): rendes és 59 (19) pártoló, összesen 491 (400) tagja. A múlt évben tehát a tagok száma 91-gyel gyarapodott. Kérjük tagjainkat, hogy osztály­társaik körében iparkodjanak egyesületünknek új tagokat megnyerni, mert kitűzött céljainkat csak akkor fogjuk megvalósíthatni, ha egyesületünk erkölcsi és anyagi ereje kellőképen megizmosodik. Ala­pító-tagok egyszersmindenkona 1Ó0 pengőt, rendes tagok 4 pen­gőt, pártoló-tagok évenként 1 pengőt fizetnek. Bevételeink az elmúlt 1927. évben 2141.48 pengőt, kiadá­saink 889.58 pengőt tettek ki s így az évet 1251.90 pengő pénz­tári maradvánnyal zártuk. Tiszta vagyonunk az 1927. év végén 4071.50 pengő volt, mely összeg a Magyar Általános Hitelbank­nál van elhelyezve, még pedig 3Ö96.50 pengő kötöttszámlán, 975 pengő pedig folyószámlán. \7. EGYESÜLET TISZTIKARA ÉS VÁLASZTMÁNY \. Elnök: Haberern J. Pál dr. Társelnökök: Pósch Gyula dr., Rakovszky István dr:,, Toln.iv Kornél. Álelnökök: Elischer Mlmos dr., Buday-Goldberger Leó dr., Kocs Emil dr., báró Kornfeld Mór dr., Németh Ödön dr., Scheuer Róbert. Ügyvivő-alelnök: Rátz László. Irodavezető: Dér István. Pénztárosok: Mekler Oszkár, Lukács Antal dr. 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom