Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1927
Ünnepi beszéd. 1927. október 6. H ova tűnt 1849 tavasza? Hova lettek a diadalmas honvédseregek, melyek elől, mint üldözött vad, véres fejjel futott a vén Ausztria fehér egyenruhás, cifra hadserege ? Hova lettek a karcsú honvédtisztek, a piros sapkás, fehér tollas diákok, kiknek jöttére megnyíltak a muskátlis ablakok? Itt vannak, visszajöttek. Csakhogy már vége a tavasznak, vége a nyárnak is. A tikkasztó augusztusi szél korán lehullt faleveleket seper maga előtt az utca porával. Az utcákon, az országutakon némán masíroznak a lerongyolt honvédezredek. Kiálló csontú lovak mögött dübörögnek az ágyúk. A huszárok ajkán elhalt a szilaj nóta. A hadoszlopok előtt fehér köpenyegébe burkolózva komor arccal lovagol egy-egy tábornok. A város közönsége nem fogadja többé hangos újjongással bálványozott katonáit. A polgárok arcán megdöbbenés, néma részvét, eltitkolt fájdalom. Az üldözött oroszlán meg-megáll. titáni haraggal, keserű nekibúsulással ront vissza üldözőire. Egy-egy véres összecsapás, aztán sajgó sebekkel vonul tovább. Visszavonulás, mindig, mindenütt csak visszavonulás. Meddig mehet ez így, mikor lesz vége, mi lesz a vége? * I. Miklós cár és Ferenc József 1849 júniusában Varsóban találkoztak és megbeszélték az orosz beavatkozás részleteit. A büszke Habsburg-ivadék, a római császárok utóda a barbár orosz kolosszus segítségéért könyörög egy maroknyi nép ellen, amely nem hagyta magát némán, baromi megadással eltiporni. Az ifjú császár világosan átérezte helyzete megalázó voltát. Tudta, hogy pirulnia kell a világ előtt, nehezen szánta el magát erre a lépésre. De ott állt mögötte Schwarzenberg herceg, aki sem most, sem később nem tudott pirulni. 3
