Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1926

2. ÜNNEPI KÖLTEMÉNY.

és az emléktábla leleplezésekor előadta: Dr. Remport Elek.

Könnyű gyereklábbal alig léptetek be Az iskola kapun. Alig múlt pár óra,

Kiváncsi szemetek alig nézett körül,

Már figyelni kellett komoly latin szóra.

Fületekbe csendült a latin közmondás —

— Igazi drágakő, nemcsak fénylő talmi —

Dulce et decorum pro patria móri:

Édes és dicső a hazáért meghalni.

Talán e pár szó volt a legelső lecke,

Amelyet szigorú tanárok föladtak.

De megtanultátok s tudtátok akkor is,

Mikor fölöttetek az évek haladtak.

S mikor lángba borult körül az ég alja S a drága hazának szüksége volt rátok,

Pro patria szóval, lelkes, büszke szívvel Elmentetek mind, mind fasori diákok.

Volt közietek férfi, aki már erejét Az élettel harcban sokszor összemérte.

Volt közietek gyermek, ki könyvtől búcsúzott,

Aki életét még csak a múltban élte.

De mindegyiktekért megremegett sok szív,

De mindegy iktekért hullt valaki könnye,

De mindegy iktekért sok reszkető ajak Zokogásba csuklott: j aj cs ak visszajönne.

Elmentetek mind, mind. Árva magyar fajnak Sok-sok dús hajtása, ígéretes ága.

Itt hagytatok könnyen, itt hagytatok mindent,

Ami sziveteknek kedves volt és drága.

Marasztaló karját szülő, hitves, gyermek Hiába tárta ki a búcsún felétek.

Fasori diákok, mindent feledtetek,

Csak a pro pátriát, azt nem feledtétek.

Van-e képzelet, mely fel tudja idézni A harcoknak poklát, ahol ti jártatok ?

Van-e annyi kéz, hogy koszorúba fonja A sok dicsőséget, melyet arattatok ?

Van-e annyi márvány, annyi művészlélek,

Hogy a ti példátok emlékké avassa ?

Nem jöttetek vissza... Van-e annyi könnyünk, Hogy mindegy ikteket méltón megsirassa ?